Ma új fogalmat tanultam: Überzeugungstäter, azaz „meggyőződésből tettes”.

Ez unokatestvére a nálunk a liberálisok által felmentő ítélet gyanánt bevezetett „megélhetési bűnözésnek”. Bár míg a „megélhetési bűnözés” a gazdaságban a vagyon elleni bűncselekmények relativizálása és kimagyarázhatóságnak példájaként használatos, addig ez az alig lefordítható újszülött Überzeugungstäter, azaz „meggyőződésből tettes” a politikában követel karrierlehetőséget.

Ezzel mosdatta minap szerecsen mivoltát Michael Luthardt volt börtönőr, Satsi ügynök, ma kommunista (die Linke, a balok) pártjának parlamenti képviselője. A valamikori SED kommunista párt képviselői mára a „Die Linke” néven mintegy kifordított köpönyegben a tartományi választások eredményeként kormányzó erő a koalícióban, az eddig is kormányzó szociáldemokratákkal. Teszik mindezt a Berlint körülölelő 2,5 millió lakosú Brandenburg tartomány még ma is Kreml-nek aposztrofált parlamentjében. Brandenburgot az elmúlt években az SPD a CDU-val nagykoalícióban vezette. A szocdemek győzelmét hozó szeptember végi tartományi választásokon a Baloldal a második helyen futott be. Vegyük figyelembe hogy ez a tertomány a volt NDK területén van és ezek szerint lakossága pontosan azt élte át amit mi itt Magyarországon a létezett szocializmust.

Tehát számunkra ismerős történelmi háttérrel, élményekben azonos fejekkel.

A régi-új kormányfőt, Matthias Platzecket sokan figyelmeztették, ne vágjon bele a „veszélyes balkanyarba”, az SPD volt elnöke azonban másként gondolkodott. A berlini fal leomlásának huszadik, jubileumi évében az NDK-s múlttal való megbékélés jelképének gondolta a piros-vörös koalíciót. Másrészt pedig tartományi szinten akarta tesztelni akarta azt, amire a súlyos válságban lévő SPD előbb-utóbb országos vonatkozásban is rákényszerül. Ha a szocdemek ismét hatalomra akarnak kerülni Európa vezető gazdaságában, talonban kell tartaniuk a Balpárttal való esetleges koalíciót.

Platzek miniszterelnök most már a napot is elátkozza, amikor elhatározta összeszűri a levet a baloknak nevezett kommunista párttal. Az ember azt hinné, hogy ha valahol akkor a volt NDK-ban lezártak, ill. feldolgozták a kommunista múltat.

Nagy hiba volt a brandenburgi „különút”. Nevezetesen az, hogy a tartományt 1990-2002 között kormányzó Manfred Stolpe idején nem világították át a képviselőket, ahogy azt a többi keleti tartományban megtették. Stolpe a volt NDK evangélikus egyházának magas rangú funkcionáriusaként maga is rendszeres kapcsolatban állt a Stasival, de mindig azt állította, soha senkinek sem ártott. Mintha csak Magyarországon lennénk!

Lám húsz év múltán mégis zuhannak a szekrényekből a vörös csontvázak, az újságírói segítséggel kinyitott Stazi akták kiteregetésével. Eddig a huszonhat fős tartományi frakció hat tagjáról derült ki, hogy a volt NDK hírhedt állambiztonságának informátorai voltak. A kozmetikázott életrajzokkal, elhallgatásokkal és persze lemondásokkal tarkított spicli-ügyek nyomása alatt sorban vallanak az eddig meglehetősen nagyarcú kommunisták.

Michael Luthardt is rákényszerült, hogy a kamerák előtt beszélgessen a CDU-tartományi főtitkárával, képviselőtársával Dieter Dombrowskival aki a Stasi börtönében három évet töltött a felszabadulásig. Itt hangzott el ez a nyelvi gyöngyszem a szerecsenmosdatás új üstökös fogalma.

Vajon hogyan hangzana ennek a magyar megfelelője?

A volt NDK-ban ez az egyedüli tartomány ahol Magyarországhoz hasonlóan nem dolgozták fel tisztességesen a titkosszolgálati múltat. Ismerős a helyzet. A tisztességesen be nem gyógyult seb húsz év után is felfakad mérgező anyagokkat fröccsentve a közéletbe.

Mit tanulhatunk Matthias Platzecktől?

„Én amellett érvelek, hogy a rendszerváltás utáni harmadik évtized küszöbén differenciáltabban ítéljük meg ezt a kérdést. Annak idején mi, a polgárjogi mozgalom részvevői 1990-ben négy feltételt állítottunk ezek elé az emberek elé:

- vallják be érintettségüket

- kérjenek bocsánatot

- keressék a kapcsolatot az érintettekkel, a Stasi áldozataival

- és álljanak helyt a demokratikus közéletben.

Azt mondtuk nekik: ha ezeket a feltételeket teljesítitek, tudunk veletek beszélni, együtt cselekedni. S némely érintett most joggal kérdezi: teljesítettük mindezeket a feltételeket – mit kellene még tennünk?

Én a másik oldalról jöttem, de megértem őket. Azzal, hogy a tartományi kormányban miniszteri vagy államtitkári posztot azok sem tölthetnek be, akik a négy feltételt teljesítették. Ez ugyan a fentiek tükrében nem egészen következetes, de a politikai higiénia és a Stasi áldozatai iránti tiszteletből ezt így látjuk helyesnek.

Ezzel jómagam is egyetértenék.

Bár itt Magyarországon az elpusztított, kiválogatott, a nyilvánosságnak tetszés szerint adagolható titkosszolgálati iratok árnyékában és biztonságában sunnyogó valamikori besúgóktól e négy feltétel teljesítése úgysem várható el.