cédulák

A GONOSZSÁG NYERŐ?

 

"Megmondom őszintén, én ilyen kulturált hangvételű, indulatoktól, dühödt szemrehányásoktól mentes fórumon még nem vettem részt." mondja meg az őszintét Mikrofonállványosdy Cenzúrabíró riporter barátunk mélyen benyalva a szokásos szervilis agymosási bunkóeligazitó havibajban.

Nem voltam jelen de el tudom képzelni, hogy valóban békés, dühös indulatoktól mentes volt a falugyűlés.

Mert nem voltak ott a gonoszok, akik a konzervatív, polgári vezetésű önkormányzat közmeghallgatásán mindig ott voltak. Mert küldték őket, hogy nyugtalanságot, gyűlöletet keltsenek, ellenfeleink, által irt forgatókönyv és szereposztás szerint.

Mert a mi fórumainkon mindig kitapintható volt a jó szándékú notórius, mindig hozzászólókon kívül, a jól szervezett egymásra licitáló zavarkeltők, akiknek semmi nem volt jó, sem a rengeteg leaszfaltozott utca, a környéken párját ritkító teljes körű csatornázottságról, vagy a játszóterekről és a parkokról szóló beszámoló. Nekik egy feladatuk volt nyugtalanságot kelteni "dühödt szemrehányásokkal".

Jól fogalmazott a végrehajtott feladatról a "dühödt szemrehányásokról" a bértollnok lakáj, hiszen számtalanszor ő is végrehajtója volt a rábízott zavarkeltéseknek, furcsa aláírásgyűjtéseknek, bújtatott hátsó szándékú gúnyólodó újságcikkeknek.

Tehát miért van most béke a falugyűlésén, mert a "jók" nem folyamodnak ilyen aljas eszközökhöz. A mi szándékaink erkölcsi felfogásunk nem engedi, hogy ilyen eszközökhöz folyamodjunk, vagyis nem vagyunk "gonoszok".

Mondhatna bárki, honnan veszem a bátorságot, hogy az embereket "jókra" és "gonoszokra" merem osztani?

Senki sem születik gonosznak.

Teremtőnk mindenkit egyformán szeret még akkor is, ha az illető már a rosszat választotta. A Mindenható végtelen szeretetének jele hogy szabad akarattal teremtett minket.  Ő feltétlenül szeret minket, de nekünk megengedi, hogy elforduljunk Tőle, a rosszat választva, tudatosan vagy vétlenűl.

Ha ebben hiszünk, akkor már van egy deffiniciónk a gonoszokra. Ők azok, akik a Mindenható törvényei, akarata ellenére cselekedtek.

Ma a mindenapjainkban a ránk zúduló informácó rengetegben alig tudunk -nem csak képletesen- rendet vágni a ránk zúduló hazugsághalmazban. Hogyan igazodjunk el az állitások forgatagában? Honnan tudjuk, ki hazudik?

Elegendő bepillantani a parlamenti közvetítésbe, és máris röpködnek az állítások. Egymásnak mondjak, hogy hazudik, populista árokásó, korrupt, lopós pedofil.

Külön ünnepeljük fontos ünnepeinket, mondják és ezért jajgatnak a túloldalról. Holott ha itt is az eredeteket keressük, -pl. 56-ról- akkor nem kétséges, hogy a hóhér nem jelenhet meg áldozata emléknapján. Ez vonatkozik a hóhér szellemi és valóságos rokonságára, mert megjelenésük sértő az áldozatok számára.

Csak akkor tudunk tájékozódni, ha van biztos értékrendünk, amelyik stabil értékmerő minden tett és megnyilatkozás megitélésében.

Ez az értékrend nem csak valláserkölcsi alapú lehet, mert alkalmanként csak az életünk legalapvetőbb kérdéseihez visszatérve is dönthetünk egy - egy megnyilatkozásról.

Vegyük például a hazaáruló állitást. Mondják egymásnak a parlamenti patkó mindkét oldaláról.

Gyorsan lelepleződik, pl. az ország miniszterelnöke, mikor a múltját kérik számon. Hogyan legyenek számomra hitelesek szavai nemzetről, köztársaságról, hazaszeretetről, mikor kémmúltját azzal a hazugsággal próbálja mentegetni, hogy ő a KGB-nek állt ellen. Mintha nem múlt volna együtt érzékeny ifjúságom a hazug diktatúra mindennapjaival, nem konfrontálódtam volna mindennap a rafinált, de gondosan felépített korlátokkal – a vörös mézesmadzaggal és korbáccsal.

Nem kell az irattárakban kutatni ezzel a jóemberrel való vitában. Úgy is a szemedbe hazudik a jóléti rendszerváltásról, ártatlannak tűnő kék szemével, sima ijedt kamasz arcának álcájával. Ezért az álcájáért lett kiválasztva. Mert ő kém volt évtizedekig! Vegyük elő egyszerű értékítéletünket! Milyen egy kém belső világa? Mindennap mérlegelnie kell, hogy napi tisztességtelen cselekedeteiről kinek mit mondhat el. Nem öntheti ki lelkét őszintén, szüleinek feleségének, kedvesének, gyerekeinek. Ez az élet velejéig hazugság! Mit várunk akkor szegénytől napjainkban? Hűséget hazájához, őszinteséget az ország polgáraihoz?  Ugyan!

Ha korábbi életének feltárásában megbánásában megtérésnek legkisebb jelét látnánk.

Hinnünk kell benne, de, csak ha választásai azt mutatják, hogy a jókhoz tartozik!

Másik példánk az a zsoldszociológus, aki mindig ott van a másik oldalon. Nem is lehet máshol, mert vélhetően fiatalkorában felismerte másságát. Majdnem nyíltan él együtt azonos nemű élettársával. Arra ügyel –könnyen teheti, ezt tanulta-, hogy közvetlen környezetében nemzetiségének kihangsúlyozásával elfogadtassa magát. Tud simulékony és agresszív is lenni. Az utóbbi szerint viselkedik a legtöbbször ellentmondva született nemének, mert folyamatos harcra kényszerül. Nem az a neme, aminek született, hajlamai miatt nem tartozhat azokhoz, akik körében szocializálódott,- a konzervatív vidékies, vallásos nemzetiségiek közé-, tehát álcázza magát, és mindig álságos harcot folytat a látszat megtartásához.

Akik között jól érzi magát, - a másik oldal- kiváló szolgát kapott- igazándiból lenézik szalonképtelensége miatt, viszont maximálisan kihasználják, foglalkoztatják annak fejében, hogy bizonyos közelségbe engedik magukhoz. Időnként jutalmazzák, könnyen megszerezhető titulusokkal, címmel.

Hova tartozik ő?

A vizsgálhatóság céljából leegyszerűsített kis világunk szerint ő a rosszat választja folyamatosan. Mondhatná bárki:- nem tehet róla, így született. Valóban a titokzatos akarat szerint ilyen is létezik. Csak hogy szabad akarattal lehet választani a teljes nemi megtartóztatást, miközben teljes, legfeljebb visszahúzódottabb életet lehet élni, ami magányos és csendes, de elfogadott. Nem véletlen az egyik protestáns egyház igen határozott és egyértelmű intézkedése hasonló ügyben.

Tudom nagyon leegyszerűsített ez a tárgyalás a világot „jókra” és „gonoszokra” osztani.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon leegyszerűsített és csak egy szempont a közjó szerint vizsgált példákról van szó. Mert minden emberben egy egész világot tisztelek annak végtelen bonyolultságával és istenképűségével.

De mit kezdjek annak a köztiszteletben álló, templomba járó, sok gyermeket tisztességgel felnevelt családanyával, akiről tudom, hogy csak magára gondolva döntött mikor a családjában olcsó aszfaltozási lehetőség bukkant elő. Az összes utcát leaszfaltoztatta közpénzen, ami a házukhoz vezet, mikor még bőven nem voltak aszfaltozott utcák kies településünkön. Csak legalább egy darabot aszfaltoztatott volna a köznek, pl. a templom előtt.

Ugyancsak ő volt az, aki gátlástalanul kért szolgálati lakást a szomszéd magánház szegény albérlőjének a település vezetésétől, azért, hogy a szomszéd házát tehermentesen megvehesse egyik gyermekének. Tehát gondtalanul akasztotta magánproblémáját a köz nyakába, azaz fejni akarta a közköltséget magáncéljaiért.

Szintén nehezen tudom megérteni azt az üstökösként feltűnt ifjú titán politikust, aki a konzervatív, polgári oldalon fejti ki „áldásos” tevékenységét. Egyedül nem tudtak volna megkapaszkodni rossz hírük, a megkeresettekkel való korábbi szembenállásuk miatt. Ravasz hintapolitikájukkal úgy kötöttek szövetséget, hogy ők kaptak támogatást, cserébe viszont kifejezetten nem vállalták a megkeresettet. A szövetség a kormányzás megkezdése után is tiszavirág életű volt. Kényes ízlésük (főleg hatalomvágyuk) már az első félévben arra ösztönözte őket, hogy elhatárolódjanak szövetségesüktől. A lemondás eszük be sem jutott. Az elhatárolódás azért következett be, mert szövetségesük a közismerten korrupt és már tűrhetetlen működésű tisztségviselőket megkezdte felelőségre vonni. Ők valamilyen oknál fogva az ifjú titánokhoz szaladtak védelemért. Elhatárolódás lett a vége. Hiába derült ki hogy a személyzeti csere -a bebizonyosodott korrupció miatt- alapos és közmegelégedettséggel találkozott.

A hatalom édes dolog. A váltás után ugyanolyan szövetségesre találtak a maffiózó nyertesekben, ugyanolyan pozícióért. Eltelt egy félév, majd mégegy; ez az édes frigy még mindig él. Sehol egy elhatárolódás, sehol egy lemondás, pedig már a párttárs is megírta a városi vagyon megkárosítását. Sőt a maffiózókkal együtt kapják a jutalmat.

Lehet, hogy igaza van a költőnek: „vétkesek között cinkos, aki néma”.

E politikusnak a vétkes kollaboráns történelmi vádjával kell szembenéznie.

E néhány példával igyekeztem bizonyítani, hogy a közszolgálat szempontjából igenis létezik a „jó” és a „gonosz” leegyszerűsített kategóriája. Ha létezik, akkor ennek sok következménye lehet.

Ha jó gondolatokkal, tervekkel te vagy a kormánykeréknél keresztbe tesznek, ha ők szerezték meg a hatalmat, tehetségtelenségük miatt megint nem történik semmi.

Ha valaki tehetségtelen annak a politikai hatalom mindenáron elérendő, mert soha nem látott és máskor el nem érhető pozícióba keveredhet a zsákmányszerzés szempontjából. Ezek az emberek nem ismerik a szellemi szabadság és tehetség érzését, amikor nincs szükség politikai hatalomra a megélhetéshez, sikerélményhez, szellemi és anyagi teljesítményhez.

Tehát visszatérve bevezetésbeli problémafelvetéshez, igyekeztünk bebizonyítani, hogy a jókat közszolgálatukban állandóan ostromolják a hatalomrátörő tehetségtelen rosszak, akadályozva munkájukat rosszindulatú pletykákkal, nyugtalanságot keltő aláírásgyűjtéssel, gyűlöletkeltő újságcikkekkel.

A rosszak biztosak lehetnek, hogy míg ők bitorolják a hatalmat a jók már csak a deffiniciójuk miatt sem fognak mocskos eszközökkel választási kampányt folytatni, rosszindulatú híresztelésekkel élni, folyamatos visszahúzó gyűlöletbeszédre fakadni, tisztátalan eszközökkel politizálni, álcázott civilszervezetekkel zsarolni.

Azaz gonosznak lenni kifizetőbb, nyugodtabb, eredményesebb lét, mint jókhoz tartozni.

De csak az ő általuk kreált világban.

Mi építsünk egy másikat és ne csak magunkban!

Pilisvörösvár, 2004. január 22.

                                                                                                          B.I. Bm.aD.