cédulák
A
GONOSZSÁG NYERŐ?
"Megmondom
őszintén, én ilyen kulturált hangvételű, indulatoktól, dühödt szemrehányásoktól
mentes fórumon még nem vettem részt." mondja meg az őszintét
Mikrofonállványosdy Cenzúrabíró riporter barátunk mélyen benyalva a szokásos
szervilis agymosási bunkóeligazitó havibajban.
Nem voltam jelen de el tudom képzelni,
hogy valóban békés, dühös indulatoktól mentes volt a falugyűlés.
Mert nem voltak ott a gonoszok, akik a
konzervatív, polgári vezetésű önkormányzat közmeghallgatásán mindig ott voltak.
Mert küldték őket, hogy nyugtalanságot, gyűlöletet keltsenek, ellenfeleink,
által irt forgatókönyv és szereposztás szerint.
Mert a mi fórumainkon mindig
kitapintható volt a jó szándékú notórius, mindig hozzászólókon kívül, a jól
szervezett egymásra licitáló zavarkeltők, akiknek semmi nem volt jó, sem a
rengeteg leaszfaltozott utca, a környéken párját ritkító teljes körű
csatornázottságról, vagy a játszóterekről és a parkokról szóló beszámoló. Nekik
egy feladatuk volt nyugtalanságot kelteni "dühödt szemrehányásokkal".
Jól fogalmazott a végrehajtott
feladatról a "dühödt szemrehányásokról" a bértollnok lakáj, hiszen
számtalanszor ő is végrehajtója volt a rábízott zavarkeltéseknek, furcsa
aláírásgyűjtéseknek, bújtatott hátsó szándékú gúnyólodó újságcikkeknek.
Tehát
miért van most béke a falugyűlésén, mert a "jók" nem folyamodnak
ilyen aljas eszközökhöz. A mi szándékaink erkölcsi felfogásunk nem engedi, hogy
ilyen eszközökhöz folyamodjunk, vagyis nem vagyunk "gonoszok".
Mondhatna
bárki, honnan veszem a bátorságot, hogy az embereket "jókra" és
"gonoszokra" merem osztani?
Senki
sem születik gonosznak.
Teremtőnk
mindenkit egyformán szeret még akkor is, ha az illető már a rosszat
választotta. A Mindenható végtelen szeretetének jele hogy szabad akarattal
teremtett minket. Ő feltétlenül szeret
minket, de nekünk megengedi, hogy elforduljunk Tőle, a rosszat választva,
tudatosan vagy vétlenűl.
Ha ebben hiszünk, akkor már van egy
deffiniciónk a gonoszokra. Ők azok, akik a Mindenható törvényei, akarata ellenére
cselekedtek.
Ma a mindenapjainkban a ránk zúduló
informácó rengetegben alig tudunk -nem csak képletesen- rendet vágni a ránk
zúduló hazugsághalmazban. Hogyan igazodjunk el az állitások forgatagában?
Honnan tudjuk, ki hazudik?
Elegendő bepillantani a parlamenti
közvetítésbe, és máris röpködnek az állítások. Egymásnak mondjak, hogy hazudik,
populista árokásó, korrupt, lopós pedofil.
Külön ünnepeljük fontos ünnepeinket,
mondják és ezért jajgatnak a túloldalról. Holott ha itt is az eredeteket
keressük, -pl. 56-ról- akkor nem kétséges, hogy a hóhér nem jelenhet meg
áldozata emléknapján. Ez vonatkozik a hóhér szellemi és valóságos rokonságára,
mert megjelenésük sértő az áldozatok számára.
Csak akkor tudunk tájékozódni, ha van
biztos értékrendünk, amelyik stabil értékmerő minden tett és megnyilatkozás
megitélésében.
Ez az értékrend nem csak valláserkölcsi
alapú lehet, mert alkalmanként csak az életünk legalapvetőbb kérdéseihez
visszatérve is dönthetünk egy - egy megnyilatkozásról.
Vegyük például a hazaáruló állitást.
Mondják egymásnak a parlamenti patkó mindkét oldaláról.
Gyorsan lelepleződik, pl. az ország
miniszterelnöke, mikor a múltját kérik számon. Hogyan legyenek számomra
hitelesek szavai nemzetről, köztársaságról, hazaszeretetről, mikor kémmúltját
azzal a hazugsággal próbálja mentegetni, hogy ő a KGB-nek állt ellen. Mintha
nem múlt volna együtt érzékeny ifjúságom a hazug diktatúra mindennapjaival, nem
konfrontálódtam volna mindennap a rafinált, de gondosan felépített korlátokkal
– a vörös mézesmadzaggal és korbáccsal.
Nem kell az irattárakban kutatni ezzel
a jóemberrel való vitában. Úgy is a szemedbe hazudik a jóléti
rendszerváltásról, ártatlannak tűnő kék szemével, sima ijedt kamasz arcának
álcájával. Ezért az álcájáért lett kiválasztva. Mert ő kém volt évtizedekig!
Vegyük elő egyszerű értékítéletünket! Milyen egy kém belső világa? Mindennap
mérlegelnie kell, hogy napi tisztességtelen cselekedeteiről kinek mit mondhat
el. Nem öntheti ki lelkét őszintén, szüleinek feleségének, kedvesének,
gyerekeinek. Ez az élet velejéig hazugság! Mit várunk akkor szegénytől
napjainkban? Hűséget hazájához, őszinteséget az ország polgáraihoz? Ugyan!
Ha korábbi életének feltárásában
megbánásában megtérésnek legkisebb jelét látnánk.
Hinnünk kell benne, de, csak ha
választásai azt mutatják, hogy a jókhoz tartozik!
Másik
példánk az a zsoldszociológus, aki mindig ott van a másik oldalon. Nem is lehet
máshol, mert vélhetően fiatalkorában felismerte másságát. Majdnem nyíltan él
együtt azonos nemű élettársával. Arra ügyel –könnyen teheti, ezt tanulta-, hogy
közvetlen környezetében nemzetiségének kihangsúlyozásával elfogadtassa magát.
Tud simulékony és agresszív is lenni. Az utóbbi szerint viselkedik a
legtöbbször ellentmondva született nemének, mert folyamatos harcra kényszerül.
Nem az a neme, aminek született, hajlamai miatt nem tartozhat azokhoz, akik
körében szocializálódott,- a konzervatív vidékies, vallásos nemzetiségiek
közé-, tehát álcázza magát, és mindig álságos harcot folytat a látszat
megtartásához.
Akik
között jól érzi magát, - a másik oldal- kiváló szolgát kapott- igazándiból
lenézik szalonképtelensége miatt, viszont maximálisan kihasználják,
foglalkoztatják annak fejében, hogy bizonyos közelségbe engedik magukhoz.
Időnként jutalmazzák, könnyen megszerezhető titulusokkal, címmel.
Hova
tartozik ő?
A
vizsgálhatóság céljából leegyszerűsített kis világunk szerint ő a rosszat
választja folyamatosan. Mondhatná bárki:- nem tehet róla, így született.
Valóban a titokzatos akarat szerint ilyen is létezik. Csak hogy szabad
akarattal lehet választani a teljes nemi megtartóztatást, miközben teljes,
legfeljebb visszahúzódottabb életet lehet élni, ami magányos és csendes, de
elfogadott. Nem véletlen az egyik protestáns egyház igen határozott és
egyértelmű intézkedése hasonló ügyben.
Tudom
nagyon leegyszerűsített ez a tárgyalás a világot „jókra” és „gonoszokra”
osztani.
Szeretném
hangsúlyozni, hogy nagyon leegyszerűsített és csak egy szempont a közjó szerint
vizsgált példákról van szó. Mert minden emberben egy egész világot tisztelek
annak végtelen bonyolultságával és istenképűségével.
De
mit kezdjek annak a köztiszteletben álló, templomba járó, sok gyermeket
tisztességgel felnevelt családanyával, akiről tudom, hogy csak magára gondolva
döntött mikor a családjában olcsó aszfaltozási lehetőség bukkant elő. Az összes
utcát leaszfaltoztatta közpénzen, ami a házukhoz vezet, mikor még bőven nem
voltak aszfaltozott utcák kies településünkön. Csak legalább egy darabot
aszfaltoztatott volna a köznek, pl. a templom előtt.
Ugyancsak ő volt az, aki gátlástalanul
kért szolgálati lakást a szomszéd magánház szegény albérlőjének a település
vezetésétől, azért, hogy a szomszéd házát tehermentesen megvehesse egyik
gyermekének. Tehát gondtalanul akasztotta magánproblémáját a köz nyakába, azaz
fejni akarta a közköltséget magáncéljaiért.
Szintén nehezen tudom megérteni azt az
üstökösként feltűnt ifjú titán politikust, aki a konzervatív, polgári oldalon
fejti ki „áldásos” tevékenységét. Egyedül nem tudtak volna megkapaszkodni rossz
hírük, a megkeresettekkel való korábbi szembenállásuk miatt. Ravasz hintapolitikájukkal
úgy kötöttek szövetséget, hogy ők kaptak támogatást, cserébe viszont
kifejezetten nem vállalták a megkeresettet. A szövetség a kormányzás megkezdése
után is tiszavirág életű volt. Kényes ízlésük (főleg hatalomvágyuk) már az első
félévben arra ösztönözte őket, hogy elhatárolódjanak szövetségesüktől. A
lemondás eszük be sem jutott. Az elhatárolódás azért következett be, mert
szövetségesük a közismerten korrupt és már tűrhetetlen működésű
tisztségviselőket megkezdte felelőségre vonni. Ők valamilyen oknál fogva az
ifjú titánokhoz szaladtak védelemért. Elhatárolódás lett a vége. Hiába derült
ki hogy a személyzeti csere -a bebizonyosodott korrupció miatt- alapos és
közmegelégedettséggel találkozott.
A hatalom édes dolog. A váltás után
ugyanolyan szövetségesre találtak a maffiózó nyertesekben, ugyanolyan
pozícióért. Eltelt egy félév, majd mégegy; ez az édes frigy még mindig él.
Sehol egy elhatárolódás, sehol egy lemondás, pedig már a párttárs is megírta a
városi vagyon megkárosítását. Sőt a maffiózókkal együtt kapják a jutalmat.
Lehet, hogy igaza van a költőnek:
„vétkesek között cinkos, aki néma”.
E politikusnak a vétkes kollaboráns
történelmi vádjával kell szembenéznie.
E néhány példával igyekeztem
bizonyítani, hogy a közszolgálat szempontjából igenis létezik a „jó” és a
„gonosz” leegyszerűsített kategóriája. Ha létezik, akkor ennek sok
következménye lehet.
Ha jó gondolatokkal, tervekkel te vagy
a kormánykeréknél keresztbe tesznek, ha ők szerezték meg a hatalmat,
tehetségtelenségük miatt megint nem történik semmi.
Ha valaki tehetségtelen annak a
politikai hatalom mindenáron elérendő, mert soha nem látott és máskor el nem
érhető pozícióba keveredhet a zsákmányszerzés szempontjából. Ezek az emberek
nem ismerik a szellemi szabadság és tehetség érzését, amikor nincs szükség
politikai hatalomra a megélhetéshez, sikerélményhez, szellemi és anyagi
teljesítményhez.
Tehát visszatérve bevezetésbeli
problémafelvetéshez, igyekeztünk bebizonyítani, hogy a jókat közszolgálatukban
állandóan ostromolják a hatalomrátörő tehetségtelen rosszak, akadályozva
munkájukat rosszindulatú pletykákkal, nyugtalanságot keltő aláírásgyűjtéssel,
gyűlöletkeltő újságcikkekkel.
A rosszak biztosak lehetnek, hogy míg
ők bitorolják a hatalmat a jók már csak a deffiniciójuk miatt sem fognak mocskos
eszközökkel választási kampányt folytatni, rosszindulatú híresztelésekkel élni,
folyamatos visszahúzó gyűlöletbeszédre fakadni, tisztátalan eszközökkel
politizálni, álcázott civilszervezetekkel zsarolni.
Azaz gonosznak lenni kifizetőbb,
nyugodtabb, eredményesebb lét, mint jókhoz tartozni.
De csak az ő általuk kreált világban.
Mi építsünk egy másikat és ne csak
magunkban!
Pilisvörösvár, 2004. január 22.