Mi a magyar?

Az anyanyelvünk biztosan.

Egyes magyar szavainkkal azonban érhetnek meglepetések. Itt van például az eper szavunk. Előre bocsátom, hogy a következő fejtegetés teljesen laikus, a nyelvészettől, etimológiától távol álló „technikus parasztja” agyszüleménye.

Az eper nyelvészettől függetlenül is okoz gondot, és ehhez meg már biológus mezőgazdásznak, kellene lennünk a szakszerű álláspont kifejtéséhez.

Hiszen nevében bőségesen keveredik az eper mit földi bogyó és a szederfa termése, mint fán termő bogyó, miközben a selyemhernyók az eperfa levelét fogyasztva termelik az álomfinomságú kelme, a selyem elemi fonalát.

Ha valami bombabiztosan magyar eredetű szónak tűnt, akkor az eper az volt számomra. Mindaddig, míg Alfons Schubek a derék és derűs bajor szakács egy főzőműsorában földiepret nem kért az asszisztensétől. Mint tudjuk a németek, és köztük a szinte külön tájszólást beszélő bajorok is amit mi földi epernek hívunk azt földbogyónak, azaz „Erdbeernek”, hívják.

És most tessék csak ezt a német szót elharapva, kissé slamposan, a garaton képezve bajorosan kimondani: EPER.

Bizonyára nem ilyen egyszerű ez a dolog, de nekem laikus „újszülöttnek” hadd legyen ez új, és újdonság, felfedezés, szellemi sikerélmény!

És ettől még ez a szavunk lehet magyar, hiszen korát tekintve lehet vagy ezeréves, is ha elengedem a fantáziámat és elképzelem, Bajor Gizellát tavasszal fiatalon, hamvasan, a kertben bóklászva midőn István királyunk lehajolva az indás ágyásból egy harsogó piros bogyót felemelve megkérdezte Gizellát: - Kedvesem tudod-e hogy mi ez?

Mire Gizella könnyen válaszolhatta: - Erdbeer.

És ha a király mondja, miért ne honosodhatott meg a mi földi bogyónk új neve EPER.

Most már csak az a kérdés milyen néven ismerte meg, hallotta Szent Királyunk édesanyjától, Sarolt ajkairól ezt a zamatos gyümölcsünket? Lehet, hogy ez volt a szamóca?

Információ a világhálóról:

Eper

Szinonímák:

Eper, ananászeper, kerti eper

Plural:

Eper, ananászeper, kerti eper

Család:

Rosaceae – Rózsafélék

Faj:

Fragaria ananassa

Kicsi, piros és édes — egyszerűen ellenállhatatlan. A legtöbb osztrák egyszerűen „falja” az epret. A valóban fenséges zamatú eper belföldi területekről származik.

Eredet

A kerti epret véletlenül fedezték fel Franciaországban, a 18. században. A nagytermésű, ám viszonylag íztelen Chile-eperrel — amely 1712-ben került Európába, és Dél- Chilében, Peruban, Kaliforniától Alaszkáig és a Hawai szigeteken elterjedt — termékenyítették meg a kis, jóízű skarlátepret (?), ez utóbbi 1623-ban került Európába. Bár ez a keresztezés nem volt szándékos, mégis sikeresnek mondható, mert az utódok a szülők valamennyi jó tulajdonságit egyesítették magukban. Ezzel egy új kultúrnövény született, a kerti eper. Az epertermesztés ekkoriban elsősorban a ház melletti, illetve a kastélyok kertjeire korlátozódott. A kínálat nagy részét francia, angol és néhány német faj tette ki.

Az első ananászepret 1870-ben Wiesenben (Burgenland tartomány) ültették. Mivel a bécsi piacokon jól eladható volt, az epertermesztés egyre nagyobb jelentőséget vívott ki magának. 1910 és 1922 között Wiesenben még egy „Állami Kísérleti Kutatóállomás” is működött, amely kizárólag az Ananas (ananászeperrel) foglalkozott. Az akkoriban elterjedt fajtái: Konsum, Laxtons Noble (köznyelven: „A kerek”), Spaete von Leopoldshall, Königin Louise (köznyelven „A Madlische”), Perle von Gotha, Riese von Thüringen, és a Riese von Harzland. Az 1920-as években a Madame Moutot (köznyelven „Paradeiser”) lett a legfontosabb fajta.

Növény

Az eper növénye kedveli a kiegyensúlyozott éghajlatot, és enyhén savas kémhatású földben termesztik.

Termés

Az eper a botanika szemszögéből nézve évelő növény, termése áltermés. A termések fajtától függően eltérő formájúak és méretűek. Az eper színezete világos piros vagy sötétpirosas, többé- kevésbé kemény és lédús.

Íz

Az eper egyik legnagyobb érdeme egyedülálló zamata.

Termesztés

Ma epret szinte a Föld valamennyi országában termesztenek, a szubtrópusoktól kezdve egészen a sarkvidéki területekig.

Import

Az EU négy legfontosabb exportőre: Spanyolország, Olaszország, Franciaország és Németország.

Érés

Az epret lehetőség szerint teljesen érett állapotában kell leszüretelni, ez azt jelenti, hogy csak az az eper rendelkezik a tipikus eperízzel, amely nem tartalmaz fehér színű részeket.

Szállítás és tárolás

Az epret nagyon óvatosan kell szállítani. Nagyon érzékeny a nyomásra és gyorsan rothadni kezd, ha a gyümölcsöt sérülés éri. A teljesen ép termések tárolhatósága fajtánként jelentős eltéréseket mutat, optimális esetben, azaz 0 és 2 °C között, 90 és 95 %-os páratartalom mellett is csak 3 és 5 napot tesz ki. Az epret javasolt nem sokáig tárolni, hanem gyorsan elfogyasztani, mert hamar elveszíti finom zamatát.

Jelentősége az egészség szempontjából

Az eper serkenti az emésztést és a veseműködést, erősíti az immunrendszert, tisztító folyamatokat indít meg, és segíti a sejtfejlődést. Vastartalma miatt jó a vérszegénység, valamint a köszvény és tuberkulózis ellen. Termése gazdag ásványi anyagokban (kálcium, kálium, foszfor és különösen a vas), gyümölcssavban, A provitaminban, B1 és B2 vitaminban, és mindenekelőtt C-vitaminban.

Néhány embernél sajnos eper-allergia alakulthat ki (hólyagos bőrkiütés, csalánkiütés). Ez nem más, mint a gyomorideg zavara, amely elkerülhető, ha az epret átpaszírozzuk és egy kevés kálciumot adunk hozzá.

Hát nem lehangoló ez a józan tudomány? Pedig milyen szépen kitaláltam….

Lehet hogy a legendák születését!

Azért, hogy a nyájas olvasó elégedetten ne hajthassa a fejét álomra, íme:

Szamóca

Származás

A Fragaria nemzetség keletkezési és fejlôdési központjának Kelet-Ázsiát tartják. A vadon élô szamócafajok valószínûleg már a jégkorszak végén megtelepedtek Európa, Ázsia és Amerika erdeiben. Már az ôsember is kedvtelve gyûjtögette termését. A szamócáról a legkorábbi írásos emlékek a római korból származnak, Vergilius, Ovidius és Plinius is említette mint vadon termô növényt, termesztésbe vételére azonban csak jóval késôbb került sor, a gyümölcs gyûjtögetése kielégítette az igényeket.

Az erdei szamócát ( Fragaria vesca L. ) már a XV. században termesztették a franciák és a belgák. A XVIII. századtól egy másik európai származású fajt is (kerti szamóca - Fragaria moschata Duch.) termesztésbe vontak, bár különleges zamata ellenére - valószínûleg gyenge termôképessége miatt - nem tudott nagy népszerûségre szert tenni.

A korszerû szamócatermesztés szempontjából legjelentôsebb fajok az amerikai kontinensen keletkeztek (F. chiloensis L., F. virginiana Duch.), melyek keresztezésébôl alakult ki a modern szamócatermesztés alapjául szolgáló, nagy gyümölcsöt termô Fragaria ananassa Duch. faj.