Szervusz, Rudi!

Ismét megleptél minket. Most, mikor az utóbbi idők legjobb libatöpörtyűjét sikerült megcsinálnom –amiből szokás szerint Neked is jutott volna egy adag- itt hagytál bennünket, meghaltál nagy hirtelen.
Szerintem Te sem számítottál rá. Utolsó hangposta üzenetedet nem töröltem, pe-dig szokásod szerint ott is korholsz, mivel nem voltam még talpon, miközben Neked fontos dologban hívtál. Azt kellett volna tisztáznunk, hogy 1956 forradalmának első napjaiban -amiről mostanában többször szót ejtettünk- mekkora krumpli kupac volt a községháza előtt? Azon a napon mikor a Fő út papír fecnikkel volt teleszórva, és Te a Sallai és Fő út kereszteződésében a Patika előtt egy buszmegállót jelző táblára akasztottál fel egy gipszszobrot, amelyik egy akkor bukott országos főtitkárt ábrázolta.
Nekem tízéves korom egyik első élménye volt azokból a lázas, lelkes napokból. A Fő út tele emberekkel a rendőrség kapuja feletti vörös csillagot éppen a parancsnok veri le. Úgy látszik a Te tizenhárom éves kori emléked elmosódott egy másik kép felidézése kapcsán.
Ezt most már nem tudjuk tisztázni.
Azt a mások, a kívülállók számára szokatlan, talán gorombának tűnő évődő hangot megengedtük magunknak, mert régóta ismertük egymást, bár nem azonos utca-brancshoz tartoztunk. Ezt hangot találtuk meg fiatal műszaki értelmiségiként a buszon utazva reggelente és alkalmanként hazafelé, és bukkantunk nagyon gyorsan
közös nevezőre társadalmi kérdésekben, és nem mindig
csak kritikus, passzív attitűddel. Egy tanácsi bizottság külsős tagjaként, többekkel együtt lehetsz büszke arra, hogy a megyei tanács által a falunkra kényszerített költségvetést megváltoztatva elértük a Templom téri iskola bővítését.
És bár el lehettél volna foglalva családi ügyeiddel, jutott idő a közéletre, barátságokra. Szerettél és tudtál élni Nagy gurman voltál, kiváló társasági ember. Ha kellett órákig voltál a társaság központja anélkül, hogy egyszer is ismételted volna magad.
A család és a szakmai pálya szinte természetesen alakult Nálad. A malomiparral akkor kötelezted el magad, most már mondhatjuk – egy életre. Egykori malomipari kollegáid, pályatársaid és régi diáktársaid is megrendülten vették a gyászhírt. Őket idézem:
„Sz. R. 1958-ban az egykori Malomipari Technikumban kezdte el a szakmai tanul-mányait.
1968-ban a budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát.
Az Óbudai Malom, majd a Baranya-megyei Malomipari Vállalat voltak az első munkahelyei.
1970-től a Gabona Tröszt Kutató Intézetének tudományos munkatársa lett.
Kutatási-fejlesztési témái az akkori malomipar technológiai és gépészeti modernizációjához kapcsolódtak.
A kutatóintézeti munkák iparági megvalósításai révén országosan ismert és elismert szakemberré vált.
Szakmai sikerei elsősorban a lapátnélküli szitáláshoz és a rövidített őrlési eljáráshoz kapcsolódtak.
Újító és feltaláló szellemű mérnökember volt. A dolgok mélyéhez, gyökeréhez igyekezett közelíteni. Több malomipari szabadalom fűződik a nevéhez.
Számos szakelőadást tartott, a malomipari szaksajtó gyakori szerzője volt, nemzetközi malomipari szaklapban is publikált.
Az 1980-as évek végétől az Élelmiszeripari Gépgyár – ÉLGÉP -, majd annak szakmai jogutód cégének a MAG Malomgépgyártó Kft-nek lett egyik vezető tervező munka-társa.
1990- től, mint választott politikus nagy odafigyeléssel volt a malomipar privatizációjára, szorgalmazója volt a malomipar un. decentralizált privatizációjának.
Egykori kollegái tisztelettel adóznak szakmai teljesítménye előtt. „ (idézet vége.)
Lám az itteni tevékenységed sem az epigonok szorgalmas körmölése, hanem a fel-fedezők küzdő munkája volt, rengeteg tanulmányúttal, folyóirat cikkel és találmánynyal.
Gyakorlatilag egy munkahelyed és egy szakmád volt egész életedben. Ennek kapcsán kerültél ifjú mérnökként pár évre Pécsre majd visszatérve alapítottál családot.
Feleségedet is a koraifjúságod szenvedélye a népi tánc kapcsán ismerted meg. Emellett részese voltál a Vörösváron legendás hírű és sok tehetséges embert kinevelő Könyvbarátok Körének.
Azután, úgy ahogy egy férfiembernek illik, megépítetted majdnem saját kezűleg a házadat, és Kornélia, -Nelli lányod után fiat is nemzettél Ákost. A névadás önmagáért
beszél.
A férfiembertől elvárható faültetés helyett egy egész szőllöskertet telepítettél.
Azt a bizonyos könyvet már nem kell megírnod, mert a világhálón neved a Wikipédiában első kattintásra jelenik, meg ami nem mindenkinek adatik.
Neked megadatott, mert első hívásra jelentkeztél azok körébe, akik gondolkodás, anyagi mérlegelés nélkül vállalták, hogy tevőlegesen vesznek részt az új társadalom körvonalainak megrajzolásában, függetlenül attól, hogy az idegen megszálló csapa-tok még itt voltak országunkban és –mint később felderenget- ezt a lelkesedést és bátorságot sokan használták ki előre eltervezett magáncéljaik levezénylésére.
Sikeres szakmai karriert hagytál fel azzal, hogy vállaltad, először a magyar demokraták soraiban belső választáson, majd az első szabad parlamenti választások küzdelmeiben a megmérettetést. Így lettél parlamenti képviselő, majd a megyei önkormányzat tagja.
Az első szabadon választott parlament soraiban a Magyarországi Németek –földijeid, véreid- érdekében emeltél szót, jártad ki a kárpótlást jelentő LEX Szautert.
És bár szűkebb környezetedben –földijeid, véreid- erre már nem emlékeznek, hangozzék el legalább így utoljára itt az amit Dr Alexander Arnot német nagykövet a rezidenciáján a jelenlétemben mondott neked
-„ Herr Szauter sie haben ihren Landesgenossen unvergessliche Dinste geleistet”
Azaz „Szauter úr Ön a nemzettársainak felejthetetlen szolgálatokat tett.”
Így van ez: a tettek felejthetetlenek, a kollektív memória felejt és hálátlan.
Ebbe neked is bele kell nyugodnod. Egy a vigaszod, hogy különösen az utóbbi évek csapásai látásod, majd feleséged elvesztése, a folyamatos készenlét a gyerekkori betegséged miatt, nem csapás és büntetés volt, hanem az itt a földön létező rossz működése.
Ő akivel most találkozol majd először, a földön hiányzó szeretet megtestesülése.
Ez a találkozás neked lesz kárpótlás minden szenvedésért, amelyért érdemes volt ilyen eredményesen, de szenvedésekkel teli életet élni.

Szervusz, Rudi!
Nyugodj békében!