Diszkrimináció=hátrányos megkülönböztetés.

Szegregáció=elválasztás, elkülönülés

Cenzúra=sajtótermékek, filmek stb. tartalmát politikai, vallási stb. szempontból előzetesen ellenőrző intézmény, hivatal.

(Magyar Értelmező Kéziszótár)

 

„Egy - null!”

-És a KÖZJÓ?

 

POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY

 

Tisztelt Vörösvári Polgárok!

 

   2001. július 23-án este a Polgármesteri Hivatal tanácstermében a jelenlévő kb. huszonöt fős nézőközönség tapsa mellett mondta ki a polgármester a képviselő-testület határozatát a vele szembekerült intézményvezető elleni fegyelmi eljárás végén: "Eljárási hiba miatt a képviselőtestület az intézményvezető elleni fegyelmi eljárást – mivel annak megindítására a törvényben megszabott határidő után került sor – megszünteti."

A jelenlévő szimpatizánsok tehát megnyugodhattak, s elindultak hazafelé. A fegyelmi eljárás alatt állt intézményvezető apósa még elmagyaráztatta magának nézőszomszédjával, hogy mi is történt tulajdonképpen, majd diadalmasan jelentette a mellette lévőknek: "Egy - null!"

   Miután véletlenül fültanúja voltam a jelenetnek, elgondolkodtam azon, vajon milyen mérkőzésen egy - null az állás. Képviselőtestületi ülésen voltunk ugyanis, s itt rendes esetben egy cél lehet csak, és egy győztes: a KÖZJÓ. -Feltételezhetjük-e tehát, hogy mindaz, ami e döntés előtt történt, az a KÖZJÓ-T szolgálta? Mondhatjuk-e, hogy a KÖZJÓ vezetett egy - nullra? -Sajnos nem!

Nem a KÖZJÓ-t szolgálta a fegyelmi eljárás körüli hisztéria, vagy ahogy a fegyelmi alá vont intézményvezető férje - az önkormányzat által alapított és fenntartott városi újság felelős szerkesztője – nevezte: az elmúlt "forró nyár”. Ő így számolt be az eseményekről – még a fegyelmi eljárás vége előtt: "Forró a nyár, s viharok borzolják idegeinket a vörösvári közéletben. Még alig csendesedett el az óvoda-ügy miatti égzengés, még zajosabb vihart kavart a Vásár téri iskola igazgatónője (azaz a szerkesztő felesége) ellen indított fegyelmi eljárás."

A szóban forgó család tagjainak tehát akkor még az idegeit borzolták a történtek. De most már nyugodtan hajthatják pihenésre fejüket, hiszen - mivel a család szerkeszti a városi újságot, s talán +újságíró barátjuk segítségével a család álláspontját az országos médiumokban is elterjeszthették - a közvélemény a zsebükben van. Már sosem kerül a város és az ország közvéleménye elé, hogy valóban mi is volt a fegyelmi eljárás kezdeményezésének igazi oka, mi is az igazság.

Magabiztosságában a főszerkesztő - intézményvezető felesége jelenlétében – az ominózus testületi ülés előtt azt is megengedte magának, hogy az önkormányzat egyik alpolgármesterét, -aki mellesleg az intézményvezető beosztott tanárja- alpári hangon megfenyegesse. Valahogy így: „B….. meg, te sz......(itt egy jelző következett, korántsem irodalmi), ősztől kezdve kereshetsz magadnak új munkahelyet!".

De voltak más fenyegetések is. A témában tartott egyik korábbi képviselő-testületi ülés utáni éjszaka telefonon életveszélyesen megfenyegették az önkormányzat Oktatási-, Kulturális- és Sport Bizottságának vezetőjét, képviselőtársunkat; majd hasonló, de ki nem fejtett tartalmú hívással a már említett alpolgármestert is. Ugyanazokban a napokban a szóban forgó házaspár kisebbik fia nagymamájával együtt otthonában kereste fel a tanár alpolgármestert - volt osztáyfőnökét -, és bátran kifejtette: ha a tanár úrnak problémája van az intézményvezetővel (édesanyjával), hasznosabb lenne távoznia az iskolából.

   Ez lenne tehát a KÖZJÓ ma Pilisvörösvárott…

   De mi is a KÖZJÓ valójában? -Hál' Istennek a marxizmus kötelezően oktatott tanai mellet megismerhettem a kereszténydemokrácia szociális alapelveit is, köztük a KÖZJÓ fogalmát, melyet XI. Pius pápa "Quadragesimo anno" kezdetű enciklikájában (1931) így határoz meg:

    "A KÖZJÓ az igazságosság igényének mindenoldali megvalósulása, a társadalom egyedi résztvevőinek és csoportjainak igényei kielégítéseként, a társadalmi viszonyok részeként létező szellemi és gazdasági értékek mentén." -A bonyolult fogalom-meghatározás legfontosabb eleme, hogy meglévő szellemi és gazdasági értékeket feltételez. A társadalmi együttélés nem történhet érték nélkül, hanem értékhez kötött, a társadalom egyes tagjainak erkölcsös együttműködésével.

Kíséreljük meg a KÖZJÓ fogalmának alkalmazását a viharos - mesterségesen felkorbácsolt - eseményekre.

   Hátbavágásként élte meg a képviselőtestület azt a városszerte köröztetett toborzó levelet és tájékoztató füzetet, amelyeket kiadóként a szóban forgó intézményvezető - iskolája nevében - jegyzett. Az önkormányzati képviselő-testület, mint fenntartó ezekből tudta meg, hogy egyik iskolájában az intézményvezető az eddigi két párhuzamos osztály helyett három első osztályt indít, hogy a harmadik első osztály elhelyezését az épületen belüli, belső átalakítással fogják megoldani, hogy első osztálytól kezdve angolt fognak tanítani (4. osztálytól heti három órában!), és hogy a környezetvédelem mint tantárgy (!) az 5. és 6. évfolyamon fakultatív tárgyként működik. De ami a legmegdöbbentőbb volt a hangzatos kijelentések között, az a következő mondat: Iskolánkban „tanulóink többségének kiegyensúlyozott a családi háttere, kevés a hátrányos helyzetű, beilleszkedési- ill. személyiségzavarokkal küszködő gyermek.” – Nos, innen már csak egy lépés azt kijelenteni: "hozzánk csak kékszemű, árja gyerekek járnak".

A levelet és a tájékoztató füzetet felháborodott szülők és képviselők juttatták el az önkormányzathoz. Képviselői javaslatra tűzte napirendre testületünk az intézményvezető képviselőtársunk által szerkesztett kiadványok, ill. a harmadik első osztály indításának ügyét. Tette ezt annak tudatában, hogy az iskolák működésének finanszírozását, az energiaszámlák és a tanárok bérének fizetését a Képviselő-testületnek kell megoldania. Azt is tudtuk, hogy ebben az iskolában úgy pénzügyileg, mint férőhely szempontjából csak két első osztálynak biztosított a működése. Ha újabb osztály indítását tervezi egy intézményvezető, akkor a fenntartóhoz kell fordulnia, mert az ez évi döntés további hét évre jelent többletkiadást, s egyébként is: a törvény szerint az intézményi pénzmaradvány terhére nem lehet tartós elkötelezettséget vállalni.

Az intézményvezető azt a helyzetet használta ki, hogy az intézmény működését szabályozó alapvető dokumentumokban kifejezetten nincsen rögzítve az, hogy milyen feltételekkel indíthat több első osztályt az iskola. Így kész helyzet elé állította a képviselő-testületet, szakszóval hatáskört vont el a fenntartótól, kivette a döntést a képviselő-testület kezéből.

Ez nem hiúsági kérdés (amint egyesek az önkormányzatot vádolva állítják), hanem demokrácia kérdése. Mert a törvényhozó nem véletlenül adta ezt a döntést a testületnek. Ugyanis egyrészt a képviselőtestület - és annak döntés-előkészítő apparátusa - van azoknak az információknak a birtokában, amelyek a felelős döntéshez szükségesek; másrészt ő rendelkezik azzal az elfogulatlansággal, amely biztosítja e témában is a város független érdekeinek érvényesülését az egyéni és csoportérdekek felett.

Elvileg nincs kizárva, hogy városunkban a kötelező általános iskolai oktatásra más településről is jelentkező valamennyi gyermek oktatását megoldjuk. Az oktatás az a szolgáltatás, ahol valóban értelmiségi munkahelyeket lehet teremteni. Ha oktatási munkahelyeket teremtünk, akkor városunk nagy problémája, - hogy ti. az értelmiségnek alacsonyabb arányú a jelenléte a környező településekhez képest - javítható azzal, hogy értelmiség telepszik meg, és nem a lakóparkok újgazdag, a helyi közösséghez szervesen nem kötődő népessége.

Azonban az az intézményeket fenntartó önkormányzat dolga, hogy megfontolja: a jelentkező tanulói létszámot melyik iskolában tudja elhelyezni, hol teremt kapacitásokat a létszám és a szolgáltatás bővítésével. Az idén jelentkezett töbletlétszámot a két általános iskola meglévő induló osztálykapacitása uj osztály indítása nélkül felszívta volna. Szintén az önkormányzat, és nem az intézményvezető hatásköre - és egyáltalán lehetősége – hogy ha valamilyen megfontolásból településen kívülről fogadunk gyermekeket, azt előzetesen a környékbeli települések vezetésével tárgyaljuk meg.     

Igen fontos ez, több szempontból is. Pl.: Kívánatos-e az elvándorlás pl. Csobánkáról akkor, amikor az általános iskolájukban már csak cigányemberek gyerekei maradnak, s a magyar nemzetiségűek kerülnek abszolút kisebbségbe? És kívánatos-e a drága állami pénzen létrehozott pilisszántói szlovák nemzetiségű általános iskola elnéptelenedése hamis csillogású csábító hirdetések szétkürtölése következtében? ("Tanulóink többségének... stb.” - a többit már ismerjük.). A szomszédos településekről érkező tanulók beiskolázását nem ellenző képviselőtestületnek arról is kell tárgyalni a környező települések vezetésével, hogy ha kívánatos nem vörösváriak részére bővíteni a vörösvári általános iskolák férőhelyeit, akkor a környező települések milyen arányban viselik annak költségeit.

 

Nos, hogy a szóban forgó iskolába való túljelentkezés ügyében mi lett volna a város független érdeke, az hivatalosan máig sem derült ki, mivel - mint fent már említettem - a kész helyzetbe hozott testület eljárási hiba miatt megszüntette a fegyelmi eljárást, s a ténylegesen keletkezett anyagi és erkölcsi kárt nem is vizsgálta.

Mint ahogy azt sem vizsgálta: el kell-e határolódnia az iskolaismertetőben szereplő, bújtatott esetleg helytelen megkülönböztetésként vélhető mondattól. -A megkülönböztetésnek ismertetője az, hogy az erre igényt nem tartó olvasó átsiklik felette. Aki viszont elit környezetet keres csemetéjének, rögtön érti, mit kell értenie a "Tanulóink többségének…." kezdetű kódolt mondaton, és már is kialakult az alkotmányellenes szegregáció, diszkrimináció.

-Tény, hogy a vörösvári cigányemberek gyermekei elsősorban a másik általános iskolába járnak. A véletlen milyen különös előfordulásaival találkozhatunk...

De még érdekesebb szegregációval találkozunk a titokzatos jellemzők szerint kívánatosnak minősülő tanulók megjelenésével – akár városunknak a másik iskola körzetéhez tartozó utcáiból, akár a környékbeli településekről… A szóban forgó iskola körzetébe az elsősök beiratkozása előtti három hónapban harmincnál is több leendő elsős jelentkezett be. Az átjelentkezés persze csak alibi, a törvények kijátszása. Ez a módszere azoknak a vörösváriaknak, akik elitista érdekeik érvényesítéséért a lakóhelyükből származó beiratkozási körzet korlátait áthágják, s így a törvények kijátszásával írathatják gyermekeiket a szóban forgó iskolába. -Milyen ragyogó együttműködés, hogy érvényesüljön az irányított szegregáció, az érdekek szerinti diszkrimináció. S miközben pilisszántói polgármester kollégám arról panaszkodik, hogy náluk elnéptelenedik a szlovák nyelvet és kulturális hagyományokat továbbadó általános iskola, addig a mi - elvileg - német nemzetiségi iskolánkba helyi segédlettel Pilisszántóról naponta jár busszal nem kevés ősi pilisszántói állandó lakos gyermeke -nemesveretű szlovák névvel-... Képviselőtestület legyen a talpán, aki ezt költségvetéssel, általános iskolai férőhelytervezéssel követni tudja.

Mindenki számára könnyen belátható: ez a helyzet minden, csak nem a KÖZJÓ!

Mint ahogy az sem a KÖZJÓ volt, amit a sajtóban e körül az ügy körül vert ízléstelen és minden önmérsékletet teljesen nélkülöző hisztéria városunk hírnevén rontott.

Még a testületi ülés alatt a legnagyobb példányszámú magyar napilap semlegesnek beállított tollforgatója (aki most a választási kampányban mégiscsak a vörös utódpárt kampánytanácsadói között felbukkanva meztelenítette le igazi mivoltát) hisztérikusan rohant a jegyzőhöz, fenyegetően bemutatkozva, hogy ő újságíró, s próbálta rávenni a jegyzőt: ne engedje a polgármestert fegyelmi biztosnak jelölni, mondván: a polgármester az intézményvezetőnek munkáltatója. Szerencsére a jegyző szakmailag a helyes választ adta meg: az intézményvezető munkáltatója a képviselő-testület, tehát a polgármester fegyelmi biztosnak való megválasztása sem nem törvénysértő, sem nem összeférhetetlen.

Még a testületi ülés szünetében a NÉPSZABADSÁG egyik újságírója próbált presszionálni a jelenlétével, illetve számba adni általam nem állított előítéleteket.

   Másnap falkában kezdődött a legkülönbözőbb újságok, kereskedelmi rádió-és tévéállomások riportereinek hajtóvadászata - elsősorban a polgármester, de mellette a Pénzügyi Bizottság elnökének, az alpolgármestereknek és az Oktatási Bizottság elnökének becserkészésére.

A helyi sajtó bátor főszerkesztője is elérkezettnek találta az időt, hogy az ügyben sokszor támadott alpolgármesterbe - akinek nagymértékben köszönheti, hogy az újság felelős szerkesztőjének ebben a ciklusban is újraválasztották - egy másik irányból is belerúgjon. Nagy bátran írja a városi újság júliusi számában: Az „alpolgármester mostanában, ha nagy nyilvánosság előtt szóhoz jut, rendszerint a Vörösvári Újságra és a felelős szerkesztőre is tesz néhány elmarasztaló megjegyzést. Így volt ez a tavaly novemberi közmeghallgatáson, de még az idei március 15-i Hősök téri ünnepségen is. (A hallgatóság soraiban sokan nem értették, hogyan is kerül ez a téma egy ünnepi beszédbe...) …Ezen újabb bírálat után kezdem azt hinni, közeledvén a választások, a képviselők egy részének nem az orr alá dörgölős, hanem – ha már a testrészeknél tartunk - a talpnyalós újságírás lenne a megfelelő.”  -Írja felháborodottan a főszerkesztő.

Ezt a bátor, orr alá dörgölős, nem talpnyaló kirohanást a felelős szerkesztőből az alpolgármester 2001. március 15-i ünnepi beszédének következő részlete váltotta ki: „… fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy a sajtó hogyan él a biztosított szabadsággal. Így például vizsgálnunk kell, hogy a Vörösvári Újság tárgyilagosan, hitelesen és kiegyensúlyozottan tájékoztat-e városunk önkormányzatának munkájáról, az intézmények működéséről, a kulturális és sporteseményekről, az egyesületek működéséről és az egyéb közérdekű tudnivalókról? A város valódi gondjairól szól-e az újság, s azokról szól-e, akik valóban a városért és annak hosszú távú érdekeiért dolgoznak? Megfelel-e a lap szellemisége és stílusa a vörösvári polgárok többsége ízlésének? -Nos, a magam részéről úgy gondolom, hogy ezekre a kérdésekre részben igennel, de sok szempontból nemmel kell felelnünk.”

 

A bátor, orr alá dörgölős, nem talpnyaló felelős szerkesztő nem érti mi a probléma! -Igyekszem elmagyarázni számára.

Először is szeretném emlékeztetni arra, hogy őt és újságírói, szerkesztői stílusát ért bírálat nem először hangzik el a Hősök terén nagy nyilvánosság előtt. 1997. március 15-én - tehát már öt évvel ezelőtt - kellett ellenzékben lévő expolgármesterként megkérdeznem: van e Vörösváron sajtószabadság, hiszen nem jelenhetett meg nekrológ a víztársulati elnök halála kapcsán. Az ellenzéki pártok állásfoglalásai nem jelenhettek meg a vörösvári médiumokban. A felelős szerkesztő felett ott a széles társadalmi részvételt nélkülöző szerkesztőbizottság, amely előzetesen olvassa el az írásokat, és dönt a megjelenhetőségükről. Sajnos a felelős szerkesztő helyett.

Miben egyeznek ezek a bírálatok? -Abban hogy szerzői keresztény-konzervatív, demokrata beállítottságú politikusok, s abban, hogy mindketten az elfogulatlan, hiteles és pontos tájékoztatást hiányolják városunkban. Az egyik a városi újság tárgyilagosságát, hitelességét és kiegyensúlyozottságát kérdőjelezi meg, továbbá bírálja a lap szellemiségét és stílusát; a másik a felelős szerkesztő szervilizmusát bírálja az SZDSZ-MSZP beállítottságú polgármester irányába. Azt állítják mindketten, hogy a felelős szerkesztő "bátorsága" csak a keresztény-konzervatív, demokrata beállítottságú politikusokkal szemben létezik. Elvbarátaival szemben a felelős szerkesztő "ódákat zengő, háladalokat komponáló, feltétlen tekintélytisztelő újságszerkesztő”-ként viselkedik, amint azt ő maga megfogalmazta a fentebb már idézett cikkében. Pontosan magára ismerhet, amikor kifejti: "Érdes, nyelv, jó gyomor előnyt jelent".

 

Nem véletlen tehát, hogy egyenes bírálatomra annak idején érzékenyen reagált az 1997. áprilisi újságszámban a főszerkesztő:

 "... visszautasítjuk a támadást, amely alaptalanul és szándékosan a helyi közszolgálati újság lejáratására irányult. A szándékunk szerinti, pártpolitikától független polgári demokratikus szellemiségű községi lapról a sarat lemossuk, és nem dobáljuk vissza."

 

Ezek szép szavak voltak, csak éppen közük nem volt a valósághoz. Ezért kellett 1997. májusában a főszerkesztő úrnak megírnom: "A pártpolitikától való mentesség azonban a mindenkor meglevő hatalomtól való távolságtartást is feltételezi, függetlenül attól, hogy a mindenkor ott levők milyen színűek vagy minek álcázzák magukat.

. Ha a mindenkor hatalmon lévőknek nem sajátja a demokratizmus, vagy nincs is igényük reá .... akkor az azt kiszolgáló szolgalelkű sajtó a kollaboráns szomorú történelmi szerepét vállalja.

És ez a szerep a történelemben az utódok megvetésével találkozott.

Ebbe fér bele a hajbókolás a mindenkor meglevő hatalom képviselőjéhez; a már-már bugyuta szervilizmussal készített, szagtalanra adjusztált havi interjúk, és az ebben a bódulatban elfelejtett alapelv: „Hallgattassék meg a másik fél is!”

Remélem sikerült bizonyítani, hogy a profi módon szerkesztett lapod sem nem közszolgálati, sem nem pártpolitikától mentes, sem nem polgári demokratikus szellemiségű.

 

Amit akkor csak sejtettem és beszédemben ki is fejtettem,- miszerint a "bátor" főszerkesztő direkt és durva egyszemélyes cenzúrát tűr el a fizetésért -, azt ma már az alább mellékelt dokumentummásolatokkal tudom bizonyítani.

Hogy mennyire nem „bátor” volt ez a viselkedés, azt az első példa bizonyítja Ez egy fénymásolat a felelős szerkesztő egyik cikkének  próbanyomatáról, amely a városi újság II. évf. 3. számában jelent volna meg. -A jelek szerint a főszerkesztő a sáros utcákról szóló elkészített cikktervezetet benyújtotta a cenzornak - feltételezhetően talán az akkori polgármesternőnek. Ezt onnan lehet tudni, hogy kézírással rosszalló megjegyzések ("Gusztustalan, támadó lázító! Miért?") olvashatók a cenzúrázott lapon.

Hogy, mi történt a lesötétített szobákban ezután, azt nem tudni! Mindenesetre a szintén mellékelt megjelent újságszámból törölve van az ártalmatlan „sáros utca”-cikk. Hol volt tehát a bátorság? Sehol. Pedig még csak azt sem kérdezte meg a felelős szerkesztő a polgármesternőtől: kinek osztogattak lakótelket a vállalkozási területen.

 A második dokumentum azért szégyenteljes, mert a Manhertz János Víztársulati elnök halálára íródott cikk cenzúrázott példányának másolata, s ez a cikk a cenzúrázás után nem jelenhetett meg, pedig városunk ivóvízhálózatát a benne méltatott személynek köszönhetjük. -Külön lélektani elemzést érdemelne, hogy a cenzor -aki ugyanaz a kéz- ha valóban őt kérdezték, miért tiltotta le a cikket? Érdekes lenne tudni: miért rettegett az általa aláhúzott mondatoktól? ("Működésed nyilvános, áttekinthető és becsületes volt. ....Ma sokan példát vehetnének arról, ami számodra teljesen természetes volt. ... Maffiát sohasem szolgáltál.")

A sajtótörvény nem ismer cenzúrát. Kíváncsi lennék: a cenzor és a "bátor" szerkesztő milyen válaszokat adna egy bíróság előtt, vagy a különböző újságíró szövetségek etikai bizottságai előtt (bátor barátunk MÚOSZ-tag).

 

Akit ezután sem győzött meg a főszerkesztő hovatartozása, tanulmányozza városi újságunk 1998. októbere előtti számait, és vesse össze az újság 1999-es, 2000-es és 2001-es legújabb számaival! -Érzékelni fogja a lassan öntudatra ébredő, bátor újságírót. Választ kap arra: kikkel szemben, és mikor volt "ódákat zengő, háladalokat komponáló, feltétlen tekintélytisztelő újságszerkesztő - érdes nyelvvel és jó gyomorral”; és mikor váltott át lassan - látván, hogy demokrataként nem fogjuk kapásból kirúgni, hanem őt is megengedhetjük magunknak – fanyalgó, rosszkedvet sugárzó, hangulatromboló, mesterséges látszat-problémákat, olvasói leveleket, aláírásokat produkáló, piszkálódó főszerkesztővé. Egyetlen környékbeli helyi újságban sem politizál ennyit a főszerkesztő, és egyik sem formálja ilyen orvul a közvéleményt - objektív tájékoztatás helyett.

Ezek után valóban nagy bátorság és önbizalom kellett, hogy a főszerkesztő gúnyolódva és nem túl eredeti módon az idei júliusi újságban leírja az alpolgármesternek címezve:

" A Vörösvári Újság a helyi közélet tükre. Ha ez nem mindig hízelgő a helyi hatalomban lévők számára, tisztelettel emlékeztetném őket a régi orosz közmondásra…: "Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!"

Ismét hangzatos, hangulatformáló szavak - a fentiekben bizonyítottan igazságtartalom nélkül.

Láthatják a Vörösváriak: hamis tükröt tartanak eléjük. -Nagyapám kocsmájában - ahol gyerekkoromban néha volt alkalmam előfordulni - hasonlóan rajtakapott embereknek csak annyit mondtak: "Pont te pofázol?!"

 

Tudható, hogy sem alpolgármester úr, sem én nem félünk a nyilvánosságtól, sőt - mint polgáraink számtalanszor érzékelhették - én személy szerint szívesen és a város érdekeiért nem egyszer tudatosan igyekszem élni vele. De ízléstelennek találtuk az intézményvezető kétségbeesett hisztérikus rohangálását elvbarátaihoz, visszataszítónak a maga melletti hangulatkeltést, az egyoldalú információk erőszakos terjesztését, az alapvető tények elhallgatását. Ezért tartottuk távol magunktól a média nyomását.

További indok volt az az elvi álláspontom, hogy nem etikus, sőt a törvényekkel is ellenkezhet egy folyamatban lévő fegyelmi ügyről annak lezárása előtt nyilvánosan véleményt alkotni, vagy mondjuk a fegyelmi alá vont intézményvezetővel fegyelmi biztosként a tévé nyilvánossága előtt vitatkozni.

Sajnos jellemző ezekre a körökre - az érintettel együtt -, hogy nemcsak ezt az etikai problémát nem fogták fel, hanem azt sem értették meg, hogy lehetnek emberek, akiknek vasárnap délelőtt a tévé előtti mocskolódás helyett esetleg más programot választhatnak maguknak.

Jót kacagtam a vasárnap hajnali invitáción, majd az előbb kifejtettekre emlékeztettem az egyik tévé riportert. Kértem: tegye lehetővé máskor álláspontom kifejtését. -Ígérete ellenére vasárnap reggel egyedül ültette le az intézményvezetőt a kamerák elé. Így ellenvélemény nélkül ronthatta városunk és önkormányzatunk jó hírét.

Miközben az fel sem merült senki elméjében, hogy egy intézményvezetőnek képviselőként talán - esküjéhez híven - Vörösvár érdekeit kellene előtérbe helyeznie - személyes sértettsége, vélt sérelmei, intézménye és barátai -a fentiekben kifejtettek szerint nagyon is szűk - érdekei előtt. Azt már meg sem merem említeni, ami az elmúlt két választási ciklus szomorú tapasztalata, hogy t. i. általában az intézményvezetők önkormányzati képviselőként kárt okoznak a saját intézményüknek. A kár abban nyilvánul meg, hogy az intézményvezető általában valamelyik politikai párt színeiben politizál.

Így a többi intézményhez képest - ha már ezt az ízléstelenséget vállalja - most előnyöket szerezhet intézményének, kiváltva a többiek undorát és ellenérzését. De mi lesz, ha egyszer éppenséggel nem a saját pártja kormányoz? Ellenzékbe viszi az intézményét is?

…Ugye milyen távol áll mindez a KÖZJÓ-tól!

 

 

 

 

 

Tisztelt Vörösvári Polgárok!

 

Nem valami szívderítő történet ez. Nem az a szép kerek történet a jót akaró intézményvezetőről, az őt mindenben támogató szülőkről és kollégákról, és a gonosz, őt kibontakozni nem hagyó, fafejűekből álló önkormányzatról, a polgárokat  "bátran" tájékoztató sajtóról. -Ezért vállaltam e tények és gondolatok közre adását. Szerettem volna megvilágítani a történet másik oldalát is. Szerettem volna valamennyi tényezőjét: az oktatással kapcsolatosakat és a közvélemény-formáló félrevezető eszközökkel kapcsolatosakat is együtt érinteni. Hogy az eddig mindent aláíró és mindent elhívő polgárok legközelebb legyenek kicsit óvatosabbak.

Nem akartam tovább hallgatni. Mert a hallgatásért szégyellem magam, - bevallom őszintén.

Hallgattam a félreértelmezett békességkeresés, az éppen felkorbácsolt indulatok által lehetetlenné váló higgadt tárgyalási légkör hiánya miatt, és nem utolsó sorban saját gyávaságom miatt.

Nem kívánok tovább hallgatni, ezért állok most Önök elé. Szeretném megismerni: mi a városunkban a KÖZJÓ?

Melyek ma Pilisvörösváron azok a "létező szellemi és gazdasági értékek, amelyek mentén az igazságosság igénye megvalósul?” -Ezek az értékek az önök szívében és elméjében léteznek. Önök alakítják a KÖZJÓ-t. Ezért fontos hogy az igazságosságot az igaz tények alapján keressék és alakítsák ki szívükben.

Szeretnék nem csalódni, mert hiszem, hogy Önök nem a fenti történet eseményeit tartják a KÖZJÓ-nak.

 

                        Botzheim István

                         polgármester