Diszkrimináció=hátrányos megkülönböztetés.
Szegregáció=elválasztás,
elkülönülés
Cenzúra=sajtótermékek, filmek
stb. tartalmát politikai, vallási stb. szempontból előzetesen ellenőrző
intézmény, hivatal.
„Egy - null!”
-És a KÖZJÓ?
POLGÁRMESTERI
KÖZLEMÉNY
Tisztelt Vörösvári Polgárok!
2001. július 23-án este a Polgármesteri Hivatal tanácstermében a
jelenlévő kb. huszonöt fős nézőközönség tapsa mellett mondta ki a polgármester
a képviselő-testület határozatát a vele szembekerült intézményvezető elleni
fegyelmi eljárás végén: "Eljárási hiba miatt a képviselőtestület az
intézményvezető elleni fegyelmi eljárást – mivel annak megindítására a
törvényben megszabott határidő után került sor – megszünteti."
A jelenlévő szimpatizánsok tehát
megnyugodhattak, s elindultak hazafelé. A fegyelmi eljárás alatt állt
intézményvezető apósa még elmagyaráztatta magának nézőszomszédjával, hogy mi is
történt tulajdonképpen, majd diadalmasan jelentette a mellette lévőknek:
"Egy - null!"
Miután véletlenül fültanúja voltam a jelenetnek, elgondolkodtam
azon, vajon milyen mérkőzésen egy - null az állás. Képviselőtestületi ülésen
voltunk ugyanis, s itt rendes esetben egy cél lehet csak, és egy győztes: a
KÖZJÓ. -Feltételezhetjük-e tehát, hogy mindaz, ami e döntés előtt történt, az a
KÖZJÓ-T szolgálta? Mondhatjuk-e, hogy a KÖZJÓ vezetett egy - nullra? -Sajnos
nem!
Nem a KÖZJÓ-t szolgálta a
fegyelmi eljárás körüli hisztéria, vagy ahogy a fegyelmi alá vont
intézményvezető férje - az önkormányzat által alapított és fenntartott városi
újság felelős szerkesztője – nevezte: az elmúlt "forró nyár”. Ő így
számolt be az eseményekről – még a fegyelmi eljárás vége előtt: "Forró a
nyár, s viharok borzolják idegeinket a vörösvári közéletben. Még alig
csendesedett el az óvoda-ügy miatti égzengés, még zajosabb vihart kavart a
Vásár téri iskola igazgatónője (azaz a szerkesztő felesége) ellen indított
fegyelmi eljárás."
A szóban forgó család
tagjainak tehát akkor még az idegeit borzolták a történtek. De most már
nyugodtan hajthatják pihenésre fejüket, hiszen - mivel a család szerkeszti a
városi újságot, s talán +újságíró barátjuk segítségével a család álláspontját
az országos médiumokban is elterjeszthették - a közvélemény a zsebükben van.
Már sosem kerül a város és az ország közvéleménye elé, hogy valóban mi is volt
a fegyelmi eljárás kezdeményezésének igazi oka, mi is az igazság.
Magabiztosságában a
főszerkesztő - intézményvezető felesége jelenlétében – az ominózus testületi
ülés előtt azt is megengedte magának, hogy az önkormányzat egyik
alpolgármesterét, -aki mellesleg az intézményvezető beosztott tanárja- alpári
hangon megfenyegesse. Valahogy így: „B….. meg, te sz......(itt egy jelző következett,
korántsem irodalmi), ősztől kezdve kereshetsz magadnak új munkahelyet!".
De voltak más fenyegetések
is. A témában tartott egyik korábbi képviselő-testületi ülés utáni éjszaka
telefonon életveszélyesen megfenyegették az önkormányzat Oktatási-, Kulturális-
és Sport Bizottságának vezetőjét, képviselőtársunkat; majd hasonló, de ki nem
fejtett tartalmú hívással a már említett alpolgármestert is. Ugyanazokban a
napokban a szóban forgó házaspár kisebbik fia nagymamájával együtt otthonában
kereste fel a tanár alpolgármestert - volt osztáyfőnökét -, és bátran
kifejtette: ha a tanár úrnak problémája van az intézményvezetővel
(édesanyjával), hasznosabb lenne távoznia az iskolából.
Ez lenne tehát a KÖZJÓ ma Pilisvörösvárott…
De mi is a KÖZJÓ valójában? -Hál' Istennek a marxizmus kötelezően
oktatott tanai mellet megismerhettem a kereszténydemokrácia szociális
alapelveit is, köztük a KÖZJÓ fogalmát, melyet XI. Pius pápa "Quadragesimo
anno" kezdetű enciklikájában (1931) így határoz meg:
"A KÖZJÓ az
igazságosság igényének mindenoldali megvalósulása, a társadalom egyedi
résztvevőinek és csoportjainak igényei kielégítéseként, a társadalmi viszonyok
részeként létező szellemi és gazdasági értékek mentén." -A bonyolult fogalom-meghatározás
legfontosabb eleme, hogy meglévő szellemi és gazdasági értékeket feltételez. A
társadalmi együttélés nem történhet érték nélkül, hanem értékhez kötött, a
társadalom egyes tagjainak erkölcsös együttműködésével.
Kíséreljük meg a KÖZJÓ fogalmának
alkalmazását a viharos - mesterségesen felkorbácsolt - eseményekre.
Hátbavágásként élte meg a képviselőtestület azt a városszerte
köröztetett toborzó levelet és tájékoztató füzetet, amelyeket kiadóként a
szóban forgó intézményvezető - iskolája nevében - jegyzett. Az önkormányzati
képviselő-testület, mint fenntartó ezekből tudta meg, hogy egyik iskolájában az
intézményvezető az eddigi két párhuzamos
osztály helyett három első osztályt indít, hogy a harmadik első osztály
elhelyezését az épületen belüli, belső átalakítással fogják megoldani, hogy
első osztálytól kezdve angolt fognak tanítani (4. osztálytól heti három
órában!), és hogy a környezetvédelem mint tantárgy (!) az 5. és 6. évfolyamon
fakultatív tárgyként működik. De ami a legmegdöbbentőbb volt a hangzatos
kijelentések között, az a következő mondat: Iskolánkban „tanulóink többségének
kiegyensúlyozott a családi háttere, kevés a hátrányos helyzetű, beilleszkedési-
ill. személyiségzavarokkal küszködő gyermek.” – Nos, innen már csak egy lépés
azt kijelenteni: "hozzánk csak kékszemű, árja gyerekek járnak".
A levelet és a tájékoztató
füzetet felháborodott szülők és képviselők juttatták el az önkormányzathoz.
Képviselői javaslatra tűzte napirendre testületünk az intézményvezető
képviselőtársunk által szerkesztett kiadványok, ill. a harmadik első osztály
indításának ügyét. Tette ezt annak tudatában, hogy az iskolák működésének
finanszírozását, az energiaszámlák és a tanárok bérének fizetését a
Képviselő-testületnek kell megoldania. Azt is tudtuk, hogy ebben az iskolában
úgy pénzügyileg, mint férőhely szempontjából csak két első osztálynak
biztosított a működése. Ha újabb osztály indítását tervezi egy intézményvezető,
akkor a fenntartóhoz kell fordulnia, mert az ez évi döntés további hét évre
jelent többletkiadást, s egyébként is: a törvény szerint az intézményi
pénzmaradvány terhére nem lehet tartós elkötelezettséget vállalni.
Az intézményvezető azt a
helyzetet használta ki, hogy az intézmény működését szabályozó alapvető
dokumentumokban kifejezetten nincsen rögzítve az, hogy milyen feltételekkel
indíthat több első osztályt az iskola. Így kész helyzet elé állította a
képviselő-testületet, szakszóval hatáskört vont el a fenntartótól, kivette a
döntést a képviselő-testület kezéből.
Ez nem hiúsági kérdés (amint
egyesek az önkormányzatot vádolva állítják), hanem demokrácia kérdése. Mert a
törvényhozó nem véletlenül adta ezt a döntést a testületnek. Ugyanis egyrészt a
képviselőtestület - és annak döntés-előkészítő apparátusa - van azoknak az
információknak a birtokában, amelyek a felelős döntéshez szükségesek; másrészt
ő rendelkezik azzal az elfogulatlansággal, amely biztosítja e témában is a
város független érdekeinek érvényesülését az egyéni és csoportérdekek felett.
Elvileg nincs kizárva, hogy városunkban
a kötelező általános iskolai oktatásra más településről is jelentkező valamennyi
gyermek oktatását megoldjuk. Az oktatás az a szolgáltatás, ahol valóban értelmiségi
munkahelyeket lehet teremteni. Ha oktatási munkahelyeket teremtünk, akkor városunk
nagy problémája, - hogy ti. az értelmiségnek alacsonyabb arányú a jelenléte a
környező településekhez képest - javítható azzal, hogy értelmiség telepszik
meg, és nem a lakóparkok újgazdag, a helyi közösséghez szervesen nem kötődő népessége.
Azonban az az intézményeket
fenntartó önkormányzat dolga, hogy megfontolja: a jelentkező tanulói létszámot
melyik iskolában tudja elhelyezni, hol teremt kapacitásokat a létszám és a
szolgáltatás bővítésével. Az idén jelentkezett töbletlétszámot a két általános
iskola meglévő induló osztálykapacitása uj osztály indítása nélkül felszívta
volna. Szintén az önkormányzat, és nem az intézményvezető hatásköre - és
egyáltalán lehetősége – hogy ha valamilyen megfontolásból településen kívülről
fogadunk gyermekeket, azt előzetesen a környékbeli települések vezetésével
tárgyaljuk meg.
Igen fontos ez, több
szempontból is. Pl.: Kívánatos-e az elvándorlás pl. Csobánkáról akkor, amikor
az általános iskolájukban már csak cigányemberek gyerekei maradnak, s a magyar
nemzetiségűek kerülnek abszolút kisebbségbe? És kívánatos-e a drága állami
pénzen létrehozott pilisszántói szlovák nemzetiségű általános iskola
elnéptelenedése hamis csillogású csábító hirdetések szétkürtölése következtében?
("Tanulóink többségének... stb.” - a többit már ismerjük.). A szomszédos
településekről érkező tanulók beiskolázását nem ellenző képviselőtestületnek
arról is kell tárgyalni a környező települések vezetésével, hogy ha kívánatos
nem vörösváriak részére bővíteni a vörösvári általános iskolák férőhelyeit,
akkor a környező települések milyen arányban viselik annak költségeit.
Nos, hogy a szóban forgó
iskolába való túljelentkezés ügyében mi lett volna a város független érdeke, az
hivatalosan máig sem derült ki, mivel - mint fent már említettem - a kész helyzetbe
hozott testület eljárási hiba miatt megszüntette a fegyelmi eljárást, s a
ténylegesen keletkezett anyagi és erkölcsi kárt nem is vizsgálta.
Mint ahogy azt sem vizsgálta:
el kell-e határolódnia az iskolaismertetőben szereplő, bújtatott esetleg helytelen
megkülönböztetésként vélhető mondattól. -A megkülönböztetésnek ismertetője az,
hogy az erre igényt nem tartó olvasó átsiklik felette. Aki viszont elit
környezetet keres csemetéjének, rögtön érti, mit kell értenie a "Tanulóink
többségének…." kezdetű kódolt mondaton, és már is kialakult az alkotmányellenes
szegregáció, diszkrimináció.
-Tény, hogy a vörösvári
cigányemberek gyermekei elsősorban a másik általános iskolába járnak. A
véletlen milyen különös előfordulásaival találkozhatunk...
De még érdekesebb
szegregációval találkozunk a titokzatos jellemzők szerint kívánatosnak minősülő
tanulók megjelenésével – akár városunknak a másik iskola körzetéhez tartozó
utcáiból, akár a környékbeli településekről… A szóban forgó iskola körzetébe az
elsősök beiratkozása előtti három hónapban harmincnál is több leendő elsős
jelentkezett be. Az átjelentkezés persze csak alibi, a törvények kijátszása. Ez
a módszere azoknak a vörösváriaknak, akik elitista érdekeik érvényesítéséért a
lakóhelyükből származó beiratkozási körzet korlátait áthágják, s így a
törvények kijátszásával írathatják gyermekeiket a szóban forgó iskolába.
-Milyen ragyogó együttműködés, hogy érvényesüljön az irányított szegregáció, az
érdekek szerinti diszkrimináció. S miközben pilisszántói polgármester kollégám
arról panaszkodik, hogy náluk elnéptelenedik a szlovák nyelvet és kulturális
hagyományokat továbbadó általános iskola, addig a mi - elvileg - német
nemzetiségi iskolánkba helyi segédlettel Pilisszántóról naponta jár busszal nem
kevés ősi pilisszántói állandó lakos gyermeke -nemesveretű szlovák névvel-...
Képviselőtestület legyen a talpán, aki ezt költségvetéssel, általános iskolai
férőhelytervezéssel követni tudja.
Mindenki számára könnyen belátható:
ez a helyzet minden, csak nem a KÖZJÓ!
Mint ahogy az sem a KÖZJÓ
volt, amit a sajtóban e körül az ügy körül vert ízléstelen és minden
önmérsékletet teljesen nélkülöző hisztéria városunk hírnevén rontott.
Még a testületi ülés alatt a
legnagyobb példányszámú magyar napilap semlegesnek beállított tollforgatója
(aki most a választási kampányban mégiscsak a vörös utódpárt kampánytanácsadói
között felbukkanva meztelenítette le igazi mivoltát) hisztérikusan rohant a
jegyzőhöz, fenyegetően bemutatkozva, hogy ő újságíró, s próbálta rávenni a
jegyzőt: ne engedje a polgármestert fegyelmi biztosnak jelölni, mondván: a
polgármester az intézményvezetőnek munkáltatója. Szerencsére a jegyző szakmailag
a helyes választ adta meg: az intézményvezető munkáltatója a képviselő-testület,
tehát a polgármester fegyelmi biztosnak való megválasztása sem nem törvénysértő,
sem nem összeférhetetlen.
Még a testületi ülés
szünetében a NÉPSZABADSÁG egyik újságírója próbált presszionálni a
jelenlétével, illetve számba adni általam nem állított előítéleteket.
Másnap
falkában kezdődött a legkülönbözőbb újságok, kereskedelmi rádió-és
tévéállomások riportereinek hajtóvadászata - elsősorban a polgármester, de mellette
a Pénzügyi Bizottság elnökének, az alpolgármestereknek és az Oktatási Bizottság
elnökének becserkészésére.
A helyi sajtó bátor
főszerkesztője is elérkezettnek találta az időt, hogy az ügyben sokszor
támadott alpolgármesterbe - akinek nagymértékben köszönheti, hogy az újság
felelős szerkesztőjének ebben a ciklusban is újraválasztották - egy másik irányból
is belerúgjon. Nagy bátran írja a városi újság júliusi számában: Az
„alpolgármester mostanában, ha nagy nyilvánosság előtt szóhoz jut, rendszerint
a Vörösvári Újságra és a felelős szerkesztőre is tesz néhány elmarasztaló
megjegyzést. Így volt ez a tavaly novemberi közmeghallgatáson, de még az idei
március 15-i Hősök téri ünnepségen is. (A hallgatóság soraiban sokan nem
értették, hogyan is kerül ez a téma egy ünnepi beszédbe...) …Ezen újabb bírálat
után kezdem azt hinni, közeledvén a választások, a képviselők egy részének nem
az orr alá dörgölős, hanem – ha már a testrészeknél tartunk - a talpnyalós
újságírás lenne a megfelelő.” -Írja
felháborodottan a főszerkesztő.
Ezt a bátor, orr alá
dörgölős, nem talpnyaló kirohanást a felelős szerkesztőből az alpolgármester
2001. március 15-i ünnepi beszédének következő részlete váltotta ki: „… fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy a
sajtó hogyan él a biztosított szabadsággal. Így például vizsgálnunk kell, hogy
a Vörösvári Újság tárgyilagosan, hitelesen és kiegyensúlyozottan tájékoztat-e
városunk önkormányzatának munkájáról, az intézmények működéséről, a kulturális
és sporteseményekről, az egyesületek működéséről és az egyéb közérdekű
tudnivalókról? A város valódi gondjairól szól-e az újság, s azokról szól-e,
akik valóban a városért és annak hosszú távú érdekeiért dolgoznak? Megfelel-e a
lap szellemisége és stílusa a vörösvári polgárok többsége ízlésének? -Nos, a
magam részéről úgy gondolom, hogy ezekre a kérdésekre részben igennel, de sok
szempontból nemmel kell felelnünk.”
A bátor, orr alá dörgölős,
nem talpnyaló felelős szerkesztő nem érti mi a probléma! -Igyekszem
elmagyarázni számára.
Először is szeretném
emlékeztetni arra, hogy őt és újságírói, szerkesztői stílusát ért bírálat nem
először hangzik el a Hősök terén nagy nyilvánosság előtt. 1997. március 15-én -
tehát már öt évvel ezelőtt - kellett ellenzékben lévő expolgármesterként
megkérdeznem: van e Vörösváron sajtószabadság, hiszen nem jelenhetett meg
nekrológ a víztársulati elnök halála kapcsán. Az ellenzéki pártok állásfoglalásai nem jelenhettek meg a
vörösvári médiumokban. A felelős
szerkesztő felett ott a széles társadalmi részvételt nélkülöző szerkesztőbizottság,
amely előzetesen olvassa el az írásokat, és dönt a megjelenhetőségükről.
Sajnos a felelős szerkesztő helyett.
Miben egyeznek ezek a bírálatok?
-Abban hogy szerzői keresztény-konzervatív, demokrata beállítottságú
politikusok, s abban, hogy mindketten az elfogulatlan, hiteles és pontos
tájékoztatást hiányolják városunkban. Az egyik a városi újság tárgyilagosságát,
hitelességét és kiegyensúlyozottságát kérdőjelezi meg, továbbá bírálja a lap
szellemiségét és stílusát; a másik a felelős szerkesztő szervilizmusát bírálja
az SZDSZ-MSZP beállítottságú polgármester irányába. Azt állítják mindketten,
hogy a felelős szerkesztő "bátorsága" csak a keresztény-konzervatív,
demokrata beállítottságú politikusokkal szemben létezik. Elvbarátaival szemben
a felelős szerkesztő "ódákat zengő, háladalokat komponáló, feltétlen tekintélytisztelő
újságszerkesztő”-ként viselkedik, amint azt ő maga megfogalmazta a fentebb már
idézett cikkében. Pontosan magára ismerhet, amikor kifejti: "Érdes, nyelv,
jó gyomor előnyt jelent".
Nem véletlen tehát, hogy
egyenes bírálatomra annak idején érzékenyen reagált az 1997. áprilisi
újságszámban a főszerkesztő:
"...
visszautasítjuk a támadást, amely alaptalanul és szándékosan a helyi
közszolgálati újság lejáratására irányult. A szándékunk szerinti,
pártpolitikától független polgári demokratikus szellemiségű községi lapról a
sarat lemossuk, és nem dobáljuk vissza."
Ezek szép szavak voltak, csak
éppen közük nem volt a valósághoz. Ezért kellett 1997. májusában a főszerkesztő
úrnak megírnom: "A pártpolitikától
való mentesség azonban a mindenkor meglevő hatalomtól való távolságtartást is
feltételezi, függetlenül attól, hogy a mindenkor ott levők milyen színűek vagy
minek álcázzák magukat.
. Ha a mindenkor hatalmon lévőknek nem sajátja a demokratizmus, vagy
nincs is igényük reá .... akkor az azt kiszolgáló szolgalelkű sajtó a
kollaboráns szomorú történelmi szerepét vállalja.
És ez a szerep a történelemben az utódok megvetésével találkozott.
Ebbe fér bele a hajbókolás a mindenkor meglevő hatalom képviselőjéhez;
a már-már bugyuta szervilizmussal készített, szagtalanra adjusztált havi
interjúk, és az ebben a bódulatban elfelejtett alapelv: „Hallgattassék meg a
másik fél is!”
Remélem sikerült bizonyítani, hogy a profi módon szerkesztett lapod sem
nem közszolgálati, sem nem pártpolitikától mentes, sem nem polgári demokratikus
szellemiségű.
Amit akkor csak sejtettem és
beszédemben ki is fejtettem,- miszerint a "bátor" főszerkesztő direkt
és durva egyszemélyes cenzúrát tűr el a fizetésért -, azt ma már az alább
mellékelt dokumentummásolatokkal tudom bizonyítani.
Hogy mennyire nem „bátor”
volt ez a viselkedés, azt az első példa bizonyítja Ez egy fénymásolat a felelős
szerkesztő egyik cikkének
próbanyomatáról, amely a városi újság II. évf. 3. számában jelent volna
meg. -A jelek szerint a főszerkesztő a sáros utcákról szóló elkészített
cikktervezetet benyújtotta a cenzornak - feltételezhetően talán az akkori
polgármesternőnek. Ezt onnan lehet tudni, hogy kézírással rosszalló megjegyzések
("Gusztustalan, támadó lázító! Miért?") olvashatók a cenzúrázott lapon.
Hogy, mi történt a
lesötétített szobákban ezután, azt nem tudni! Mindenesetre a szintén mellékelt
megjelent újságszámból törölve van az ártalmatlan „sáros utca”-cikk. Hol volt
tehát a bátorság? Sehol. Pedig még csak azt sem kérdezte meg a felelős
szerkesztő a polgármesternőtől: kinek osztogattak lakótelket a vállalkozási
területen.
A második dokumentum azért szégyenteljes, mert
a Manhertz János Víztársulati elnök halálára íródott cikk cenzúrázott
példányának másolata, s ez a cikk a cenzúrázás után nem jelenhetett meg, pedig
városunk ivóvízhálózatát a benne méltatott személynek köszönhetjük. -Külön
lélektani elemzést érdemelne, hogy a cenzor -aki ugyanaz a kéz- ha valóban őt
kérdezték, miért tiltotta le a cikket? Érdekes lenne tudni: miért rettegett az
általa aláhúzott mondatoktól? ("Működésed nyilvános, áttekinthető és
becsületes volt. ....Ma sokan példát vehetnének arról, ami számodra teljesen
természetes volt. ... Maffiát sohasem szolgáltál.")
A sajtótörvény nem ismer
cenzúrát. Kíváncsi lennék: a cenzor és a "bátor" szerkesztő milyen
válaszokat adna egy bíróság előtt, vagy a különböző újságíró szövetségek etikai
bizottságai előtt (bátor barátunk MÚOSZ-tag).
Akit ezután sem győzött meg a
főszerkesztő hovatartozása, tanulmányozza városi újságunk 1998. októbere előtti
számait, és vesse össze az újság 1999-es, 2000-es és 2001-es legújabb
számaival! -Érzékelni fogja a lassan öntudatra ébredő, bátor újságírót. Választ
kap arra: kikkel szemben, és mikor volt "ódákat zengő, háladalokat
komponáló, feltétlen tekintélytisztelő újságszerkesztő - érdes nyelvvel és jó
gyomorral”; és mikor váltott át lassan - látván, hogy demokrataként nem fogjuk
kapásból kirúgni, hanem őt is megengedhetjük magunknak – fanyalgó, rosszkedvet
sugárzó, hangulatromboló, mesterséges látszat-problémákat, olvasói leveleket,
aláírásokat produkáló, piszkálódó főszerkesztővé. Egyetlen környékbeli helyi
újságban sem politizál ennyit a főszerkesztő, és egyik sem formálja ilyen orvul
a közvéleményt - objektív tájékoztatás helyett.
Ezek után valóban nagy
bátorság és önbizalom kellett, hogy a főszerkesztő gúnyolódva és nem túl
eredeti módon az idei júliusi újságban leírja az alpolgármesternek címezve:
" A Vörösvári Újság a
helyi közélet tükre. Ha ez nem mindig hízelgő a helyi hatalomban lévők számára,
tisztelettel emlékeztetném őket a régi orosz közmondásra…: "Ne a tükröt
átkozd, ha a képed ferde!"
Ismét hangzatos, hangulatformáló
szavak - a fentiekben bizonyítottan igazságtartalom nélkül.
Láthatják a Vörösváriak:
hamis tükröt tartanak eléjük. -Nagyapám kocsmájában - ahol gyerekkoromban néha
volt alkalmam előfordulni - hasonlóan rajtakapott embereknek csak annyit
mondtak: "Pont te pofázol?!"
Tudható, hogy sem
alpolgármester úr, sem én nem félünk a nyilvánosságtól, sőt - mint polgáraink
számtalanszor érzékelhették - én személy szerint szívesen és a város érdekeiért
nem egyszer tudatosan igyekszem élni vele. De ízléstelennek találtuk az
intézményvezető kétségbeesett hisztérikus rohangálását elvbarátaihoz,
visszataszítónak a maga melletti hangulatkeltést, az egyoldalú információk
erőszakos terjesztését, az alapvető tények elhallgatását. Ezért tartottuk távol
magunktól a média nyomását.
További indok volt az az elvi
álláspontom, hogy nem etikus, sőt a törvényekkel is ellenkezhet egy folyamatban
lévő fegyelmi ügyről annak lezárása előtt nyilvánosan véleményt alkotni, vagy
mondjuk a fegyelmi alá vont intézményvezetővel fegyelmi biztosként a tévé
nyilvánossága előtt vitatkozni.
Sajnos jellemző ezekre a
körökre - az érintettel együtt -, hogy nemcsak ezt az etikai problémát nem
fogták fel, hanem azt sem értették meg, hogy lehetnek emberek, akiknek vasárnap
délelőtt a tévé előtti mocskolódás helyett esetleg más programot választhatnak
maguknak.
Jót kacagtam a vasárnap
hajnali invitáción, majd az előbb kifejtettekre emlékeztettem az egyik tévé
riportert. Kértem: tegye lehetővé máskor álláspontom kifejtését. -Ígérete
ellenére vasárnap reggel egyedül ültette le az intézményvezetőt a kamerák elé.
Így ellenvélemény nélkül ronthatta városunk és önkormányzatunk jó hírét.
Miközben az fel sem merült
senki elméjében, hogy egy intézményvezetőnek képviselőként talán - esküjéhez
híven - Vörösvár érdekeit kellene előtérbe helyeznie - személyes sértettsége,
vélt sérelmei, intézménye és barátai -a fentiekben kifejtettek szerint nagyon
is szűk - érdekei előtt. Azt már meg sem merem említeni, ami az elmúlt két
választási ciklus szomorú tapasztalata, hogy t. i. általában az intézményvezetők
önkormányzati képviselőként kárt okoznak a saját intézményüknek. A kár abban
nyilvánul meg, hogy az intézményvezető általában valamelyik politikai párt színeiben
politizál.
Így a többi intézményhez
képest - ha már ezt az ízléstelenséget vállalja - most előnyöket szerezhet
intézményének, kiváltva a többiek undorát és ellenérzését. De mi lesz, ha
egyszer éppenséggel nem a saját pártja kormányoz? Ellenzékbe viszi az intézményét
is?
…Ugye milyen távol áll mindez
a KÖZJÓ-tól!
Tisztelt Vörösvári Polgárok!
Nem valami szívderítő
történet ez. Nem az a szép kerek történet a jót akaró intézményvezetőről, az őt
mindenben támogató szülőkről és kollégákról, és a gonosz, őt kibontakozni nem
hagyó, fafejűekből álló önkormányzatról, a polgárokat "bátran" tájékoztató sajtóról.
-Ezért vállaltam e tények és gondolatok közre adását. Szerettem volna
megvilágítani a történet másik oldalát is. Szerettem volna valamennyi
tényezőjét: az oktatással kapcsolatosakat és a közvélemény-formáló félrevezető
eszközökkel kapcsolatosakat is együtt érinteni. Hogy az eddig mindent aláíró és
mindent elhívő polgárok legközelebb legyenek kicsit óvatosabbak.
Nem akartam tovább hallgatni.
Mert a hallgatásért szégyellem magam, - bevallom őszintén.
Hallgattam a félreértelmezett
békességkeresés, az éppen felkorbácsolt indulatok által lehetetlenné váló
higgadt tárgyalási légkör hiánya miatt, és nem utolsó sorban saját gyávaságom
miatt.
Nem kívánok tovább hallgatni,
ezért állok most Önök elé. Szeretném megismerni: mi a városunkban a KÖZJÓ?
Melyek ma Pilisvörösváron
azok a "létező szellemi és gazdasági értékek, amelyek mentén az
igazságosság igénye megvalósul?” -Ezek az értékek az önök szívében és elméjében
léteznek. Önök alakítják a KÖZJÓ-t. Ezért fontos hogy az igazságosságot az igaz
tények alapján keressék és alakítsák ki szívükben.
Szeretnék nem csalódni, mert
hiszem, hogy Önök nem a fenti történet eseményeit tartják a KÖZJÓ-nak.
Botzheim István
polgármester