botzheim
istván
okl.gépészmérnök, okl. gazd. mérnök
2085 pilisvörösvár
semmelweis köz 5/3
Kedves Hankiss
Ágnes!
Nem tudom mennyi és milyen reagálást kap a „Kis magyar
zsidókérdés” c. újságcikkére, amely 1999. november 17-én jelent meg.
Azt azért el tudom képzelni, hogy Önnek is az a sors jut,
mint azoknak akik nem kedveltek a médiumokban. Gondolom nem véletlen, hogy a
Magyar Nemzetben jelent meg az Ön írása. Két dolog történhet Önnel: az egyik
az, hogy agyonhallgatják, a másik hogy informális utakon támadások sorozatának
teszik ki.
Azt persze érzékeltem, hogy a Nyilvánosság Klub
hisztérikusan reagált azokra a tényekre, melyeket Ön feltárt. Én azonban
cikkének mégsem a politikai részére kívánok reagálni, hanem arra a részére
amelyikben érzésem szerint megerősítést vár. Hogy Önt idézzem, „Az elméltatlanulásnak ebből a szellemi
gettójából - a posztkommunista baloldal fojtogató öleléséből - kellene kihúznia magát végre a magyar
zsidóságnak ...” „A polgári
jobbközéphez tartozóknak pedig kezet
és bátorítást kell nyújtania ehhez: senkinek ne kelljen félnie attól, hogy
a két szék közül a pad alá esik.”
Ez az a gondolat, amiért én most ha úgy tetszik tollat
ragadtam, és reagálok a cikkére. Előre bocsátom, hogy támogatni szeretném. Itt
kívánom rögzíteni azt is, hogy politikus vagyok, a rendszerváltoztatás tevékeny
résztvevőjeként azóta politizálok aktívan és nyilvánosan.
Pilisvörösvár város polgármestere vagyok, immár másodszor
választottak meg azután, hogy 1994-től 1998-ig megbuktam és nem voltam
polgármester.
A helyi MDF szervezet elnöke vagyok, barátaimmal is
megbeszéltem az Ön cikkét, azt is merem állítani, hogy nagyából, az itt
következő a véleményünk.
Mint mondottam, a cikknek nem a politikai tartalmával
szeretnék foglalkozni, hiszen azzal csak egyet tudnánk érteni. Az Ön cikkéből
egy olyan gondolatot éreztem a politikai mondanivaló alatt, amely feltétlen
támogatandó és amire feltétlenül reagálni kell.
Arra másik, rejtettebb gondolatára szeretnék reagálni, amely
a magyar zsidóság olyan rétegének az együttélési igényét fogalmazza meg,
amelyik az Ön szavai szerint - „hazaszerető magyar zsidóként és szabadelvű
demokrataként politizálni” akar „és ezzel a demokratikus Magyarországon végre
újjáteremteni a magyar zsidó együttélés mikéntjét és hangulatát”.
Én is vallom azt Önnel együtt, „hogy ha valaki teljes
szívvel magyarnak tartja és vallja magát, miért kellene egyben megtagadnia,
száműznie vagy szégyellnie énjének azt az oldalát, amelyik ősei hitéhez és
megpróbáltatásaihoz köti”.
Ahol a mi gondolataink találkoznak és amiben Önt szeretném megerősíteni, az az igény,
amelyet Ön egy politikai párttól, az SZDSZ-től várt el cikkében.
Egyetértünk abban, hogy a rendszerváltozás után a szabad
demokratáknak, idézem megint Önt: „el kellett volna viselni, hogy bizony
vannak, lehetnek olyan értékek, erények, amelyekben nem lettek volna
feltétlenül versenyképesek. Pedig nem inkább azt kellett volna-e mondani, hogy
igen ti erősebben vagytok ebben, mi meg esetleg erősebben vagyunk másban, adjuk hát össze képességeinket és az
adottságainkat mindannyiunk az ország és a magyarság javára."
(kiemelés tőlem)
Kedves Hankiss
Ágnes!
Ez a kulcsmondat, ahol mi találkozunk, és én ezt a
találkozót a másik oldalról szeretném megközelíteni.
Az a véleményem, hogy polgári oldal felől és a nem politizáló
magyar társadalom - ha úgy tetszik a keresztény társadalom - oldaláról ezt a
kérdést,- hogy hol találkozunk mi és milyen alázattal tudunk
együttdolgozni?- a bibliában lehet
megtalálni.
Számomra a zsidókérdés és a zsidósággal való együttélés azt
jelenti, hogy találkoznunk kell valahol kellő alázattal, hogy megtudjuk fogni
egymás kezét.
Nem vagyok filozófus, nem vagyok történész és főleg nem
vagyok humán értelmiségi és beállítottságú ember. Mérnök vagyok és ezért
filozófiai minták és elméletek nélkül praktikusan szeretném kifejezni magam.
Nekem a zsidókérdés mindig azt jelenti, hogy bárhol a
társadalomban, ebben a hazában alkalmanként találkozik két ember és felfedezi
egymásról, hogy két oldalról érkeztek, az egyik zsidóember, a másik nem
zsidóember és lehet, hogy konfliktus keletkezik közöttük. Mi ez a konfliktus?
Akár a magánéletben, akár a munkában, de bárhol a
társadalomban elfoglalt helyében azt tapasztalja, vagy azt érzi - ez a
legfontosabb, hogy érzi -, hogy a másik, elfoglalja az Ő helyét, hogy a másik a
tehetségéhez képest előnyösebb helyzetbe jut és innen származnak a
konfliktusok.
Vélelmezem, hogy ez a gondolat és ez a szituáció vezetett
a Horthy-korszakban a „numerus
clausushoz”, a zsidótörvények megalkotásához. Hogy miért tartom a numerus
clausust ostobaságnak, arra képletesen azt mondhatom, hogy ostoba az a
focicsapat-kapitány, aki nem a legjobb játékost teszi, a szükséges helyre.
Tehát amint mondottam, a mi számunkra, nem zsidók számára is
a biblia lehet a mérvadó és én a következő gondolattal állok a barátaim elé:
Ha az ember felüti az Újszövetséget, azt találja: Jézus
bement a zsinagógába és olvasott. Jézus történelmi személy és ha Ő olvasott,
akkor ez kétezer évvel ezelőtt történt. Viszont én azt kérdezem magamtól és a
barátaimtól, hogyha Jézus kétezer évvel ezelőtt olvasott, akkor a mi őseink mit
csináltak abban az időben? Egy biztos, hogy nem olvastak. Tehát el kell
fogadnunk, hogy létezik egy nép, amelyik a kultúráját, amelyik a szokásait, a
vallását, az összetartását kétezer évre tudja visszavezetni. Ez
tiszteletreméltó és semmiképpen nem elutasítandó. Ha ez így van, akkor azt is
el kell fogadni, hogy az a nép, amelyik kétezer évvel ezelőtt olvasott, annak
az intellektusa, annak a hagyományai erősebbek, annak a továbbadott génjei
lehetnek tehetségesebbek, bizonyos témákban erőteljesebben artikulálódnak,
bizonyos területeken mások, mint a mi génjeink és a mi szokásaink és a mi
átöröklött kultúránk.
Ha tudom és elfogadom, hogy az őseim semmiképpen nem
olvastak kétezer évvel ezelőtt, és találkozom olyan emberrel, akinek az ősei
olvastak kétezer évvel ezelőtt, akik számára a pénzvilágban való jártasság, a
művészetek, a gyakorló családkultúra tradíciót jelent, sőt e téren
tehetségesebbek, akkor számomra elfogadható, hogy a mindennapi életben olyan
emberekkel találkozom, akiknek bizonyos foglalkozásokhoz nagyobb a vonzódásuk.
Akkor nem igénylem, hogy ugyanazon a helyen, ugyanabban a foglalkozásban
mindenáron versenytársa legyek.
-3-
Azt szeretném, hogy egyetértésben keressük meg a
társadalomban valamennyiünknek a helyét. Ha találkozom olyan emberekkel akik
tehetségesek adott helyzetben, akkor azt elfogadom. Viszont elfogadom az én
helyemet is a társadalomban. Tehát most találkoztunk Ön igényével, azzal amit a
cikkében rejtetten megfogalmazott: - úgy is mint a zsidó voltát vállaló
publicista -, hogy a magyar zsidóság is felismerheti társadalmunkban azokat az
értékeket, amelyekben a nem zsidók versenyképesek és ahol erősebbek. Akkor
-azzal az alázattal, amit Ön a cikkében keres és elvár zsidó barátaitól és
azzal az alázattal, amit én elvárok nem zsidó polgártársaimtól, -találkozni
tudunk.
A találkozásunk és egymásra találásunk mindkét oldalról
elvárt feltétele kell legyen közös hazánkban a plurális alapon szerveződő
politikai környezet, a szabadság és a szabad verseny, esélyegyenlőség a
társadalom bármely szférájában.
Fontosnak tartom, hogy ismerje meg ezt a véleményemet, fontosnak tartom, hogy az Önt
ért támadások mellett érezze meg, hogy a túloldalról is, a mi oldalunkról is
van Önt támogató és Önnek kezet nyújtó közösség!
Ezzel kívánok Önnek erőt és köszönöm a cikkét.
Nem várom azt, hogy válaszol, de ha megtenné, nyilván
örülnék neki, viszont ha támogatásra van szüksége és igénye van arra, hogy ez a
támogatás nyilvános legyen, felhatalmazom Önt arra, hogy a teljes levelemet,
vagy annak kivonatát a sajtóban nyilvánosságra hozza.
Pilisvörösvár, 1999. december 13.
Üdvözlettel:
Botzheim István
Pilisvörösvár polgármestere